Korábban érkeztünk Ázsiába?

Ománi kőleletek arra engednek következtetni, hogy elődeink majdnem 45 000 évvel korábban vándoroltak át Afrikából Ázsiába, mint ahogyan eddig hittük. 

Angol kutatók több mint 800 kőeszköz alapos vizsgálata után jutottak arra a következtetésre, hogy valószínűleg ismét át kell rajzolnunk a Homo sapiens kivándorlásának térképét.Ma úgy tudjuk, hogy elődeink az emberiség bölcsőjét, Afrikát, először körülbelül 80 000 évvel ezelőtt hagyták el, hogy új területeket keressenek maguknak a Közel-Keleten. Nemrég azonban a Birminghami Egyetem kutatói Ománban olyan kőeszközökre leltek, amelyek átírhatják ezeket az elképzeléseket.

 

„Az a probléma az ezekhez hasonló kőeszközökkel, hogy nem igazán van személyiségük” – magyarázza Christian Tryon, a New York Egyetem archeológusa. –„A kőeszközök általában unalmas leletek. Paleolit csavarhúzók és kalapácsok. Általában nehéz megállapítani, hogy valóban afrikai Homo sapiens alkotta-e. Ezek a leletek azonban meggyőzőek.”

Ezen a környéken az időjárás csak a legkeményebb anyagokat engedi túlélni. Így lehet, hogy ebből az időszakból csupán kőleleteink maradtak fenn. A leleteket megtaláló régész, Jeffrey Rose szerint a kövekből igen nehéz információkat nyerni. A kutatók megtalálták azt a sziklát, amelyből a kőszerszámokat valószínűleg kialakították: a több mint 800 lelet között volt néhány hosszú, háromszög alakú penge, hat vagy hét darab hegyes szerszám. Rose azt mondja, hogy ezeket „Núbiai Közép-Kőkorszaki”, csakis a mai Szudán területén fellelhető korszakba sorolják.

A kutatók optikailag stimulált lumineszcencia módszerrel datálták, és kimutatták, hogy körülbelül 106 000 évesek. Rose „kőből készült kenyérmorzsáknak” hívja a kőeszközöket, amelyeket a Homo Sapiens egy Nílus-völgyből jött, titokzatos csoportja szórt szét nekünk.

ScienceNow