103 éve, 1908. június 30-án reggel 7 óra 13 perckor, a Valgyivosztok felé robogó transzszibériai expressz utasait az eget keresztülhasító fényes csóva, majd a napot is elhomályosító villanás kápráztatta el. Percek múlva a rázkódó talaj miatt kisiklással fenyegetett szerelvény vészfékezéssel megállt. A vonatról leszálló utasoknak pillanattok alatt megperzselődött az arca az intenzív elektromágneses sugárzástól…
Mind a mai napig nem tisztázott, hogy mi is robbant fel a közép-szibériai Tunguszka és Léna folyók által határolt tajga felett, azon a bizonyos kora reggeli júniusi napon. Ami tény; egy, az alsó légkörbe behatolt űrbéli objektum okozta az írott történelem egyik legerősebb és legrejtélyesebb kozmikus eredetű robbanását. A gigantikus robbanás mintegy 6-8 kilométer magasságban következett be a tajga felett, szerencsére a lakott településektől távoli, kietlen vidéken. A robbanás okozta lökéshullám ledöntötte a lábukról az epicentrumtól 65 kilométeres távolságban fekvő Vanavara település lakóit, és a falu valamennyi házában betörte az ajtókat, ablakokat. Még 500 kilométerrel távolabb is, erősen hallatszott a félelmetesen dübörgő hanghatás. A detonáció epicentrumában fekvő, és a paradox módon állva maradt fák maradványairól Telegráf-erdőnek elnevezett területen, mintegy 80 kilométeres sugarú koncentrikus körben közel 8 millió fenyőfa dőlt ki, és semmisült meg. A robbanás egyetlen halálos áldozata az az epicentrum közelében nyáját legeltető jakut rénszarvas pásztor volt, aki több száz rénszarvasával együtt, a hatalmas hőenergiától egyszerűen elpárolgott… Szemtanúk beszámolói szerint a felrobbanó objektum fénye legalább olyan erős volt, mint a Napé. A villanás fényereje pontos becslés szerint, elérte a -29 magnitúdós értéket. A jelenség a Richter-skála szerinti 4,5-5 erősségű földmozgást okozott, amit még több ezer kilométeres távolságból is kimutattak a műszerek. Az irkutszki földmágnesességi obszervatóriumban a jelenség után pár másodperccel, több óráig tartó komoly zavarokat észleltek a Föld mágneses erőterében.
A lakott településektől távoli, nehezen megközelíthető területre a világháború, illetve a bolsevik forradalom okozta zűrzavaros évek miatt, az első tudományos expedíció csak 1927-ben jutott el. Az expedíciót Leonyid Kulik, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja vezette. Az expedíció tagjait mélyen megdöbbentette a pusztítás látványa, a szemhatárig kidőlt fákkal borított kísérteties táj. A legmegdöbbentőbb azonban az volt, hogy nem találtak becsapódási nyomot, ez pedig kizárta a vélelmezett, nagytömegű meteorral történt ütközés teóriáját. Feltérképezték, hogy a jelenség hatására a kidőlt fák lepkeszárny alakú területet alkotva hevertek a földön, mindez pedig arra utalt, hogy az objektum igen lapos szögben érkezett a légkörbe. A pusztítással érintett terület nagysága, és a fák helyzete alapján utóbb kinematikai modellezéssel kiszámították az objektum méretét, és a robbanás energiáját. A dél, délnyugat felől kb. 5-22 fokos szögben érkező objektum 50-100 méter átmérőjű lehetett. A robbanás ereje hozzávetőleg a hirosimai atombomba ezerszerese volt, amely nagyjából egy rendkívül erős, 20-40 megatonnás termonukleáris hidrogénbomba pusztító energiájának felel meg. Az esemény miatt a vegetáció fejlődése előbb lelassult, majd pedig felgyorsult a robbanás térségében. Kimutathatóan megnőtt a mutációk aránya is. Ez a jelenség azonban nem volt visszavezethető radioaktív hatásra, mivel semmilyen megnövekedett radioaktivitást sem sikerült kimutatni a katasztrófával érintett területen. Érdekes módon egy viszonylag vékony sávban, a mutációk aránya az objektum becsült légköri pályája mentén is megnőtt.
Az elmúlt száz évben több expedíció is igyekezett feltárni a Tunguszka jelenség rejtélyét. Hasonlóan a Kulik-féle expedícióhoz, a kutatóknak egyik alkalommal sem sikerült becsapódási nyomokra bukkanniuk.1999-ben a Tunguszka esemény egykori helyszínét tanulmányozó expedíció figyelt fel a robbanás feltételezett középpontjától alig 8 kilométeres távolságban fekvő Csalkó-tóra. A tó, eltérően a sík, sekély aljzatú környékbeli tajgai tavaktól, meredek falú és kúpformájú mederrel rendelkező, 50 méter mély képződmény. A tó elliptikus formája jól illeszkedik egy lapos pályán nagy sebességgel becsapódó test által ütött kráter formájához. Az 1999-es expedíció során akusztikus szondázással sikerült kimutatni, hogy a tó aljzatát borító üledékben, mintegy tízméteres mélységben a környezőtől merőben eltérő szerkezetű rétegsor található. A kutatók azt feltételezik, hogy ha és amennyiben a Csalkó-tavat a becsapódó Tunguszka objektum hozta létre, úgy az újonnan felfedezett rétegsorban megtalálhatják e rejtélyes kozmikus test anyagmaradványait is. Mindeddig azonban, csak 1,8 méteres mélységig sikerült lefúrni a mederben.
A Tunguszka esemény eredetéről a tudósok már számos teóriát kidolgoztak, de pontosan még ma sem tudjuk, hogy mi is történhetett 103 évvel ezelőtt a kietlen szibériai tajgán.
A 2006. augusztusában Moszkvában megrendezett 5. Nemzetközi Aerokozmikus Kongresszuson Vlagyimir Alekszejev, az orosz Innovációs és Termonukleáris Intézet kutatója jelentette be, hogy a talaj és a famaradványok anyagának elemzése alapján, a legnagyobb valószínűséggel egy, a Halley-üstököshöz hasonló égitest alacsony légkörben történt felrobbanása okozhatta a Tunguszka eseményt. Az anyagösszetétel Alekszejev szerint ugyanis nagymértékű hasonlóságot mutat a VEGA űrszondának a Halley-üstökös anyagát vizsgáló eredményeivel. A tetszetős magyarázat egyetlen problémája, hogy a Halley-hez hasonló üstökös már messze a Földtől, a Nap hőenergiájának hatására az üstökös magját összecementáló jég párolgásából kialakuló kóma, illetve a sugárnyomás hatására létrejövő, akár több tízezer kilométer hosszú csóva miatt, jól észlelhetővé válik. A Tunguszka esemény előtt azonban ilyen jellegű üstökös észlelésről nincs adat… Genagyij Bibin orosz fizikus teóriája szerint, egy jégaszteroida robbant fel a tajga felett. A nagymennyiségű fagyott szénhidrogénekből álló jég a súrlódási hő hatására robbant be. Ezzel az elképzeléssel csupán egyetlen probléma adódik, az, hogy az objektum alig 6-8000 méterrel a felszín felett robbant fel. A magaslégkörbe belépő, és kb. 26-28.000 km/órás sebességgel száguldó aszteroida már 50-60 kilométeres magasságban a súrlódás hatására 1000 Celsius foknál magasabb hőmérsékletre hevül fel, így a hőmérséklet már a mezoszférában eléri a robbanáshoz szükséges hőfokot. Más elképzelések szerint kismennyiségű antianyag jutott a légkörbe, és ez a normál anyaggal érintkezve, ún. annihilációs robbanással energiává alakult. Az antianyag-teória képviselői szerint ez azt is megmagyarázza, hogy miért nem találták meg a felrobbanó objektum egyetlen anyagmaradványát sem… Egy másik, Jurij Lavbin orosz kutató által vezetett expedíció, Poligisa község közelében nemrég egy ismeretlen eredetű szikladarabot fedezett fel. Jurij Lavbin szerint a kutatók által csak „szarvas kőnek” becézett szikla a Tunguszka meteorit darabja. Lavbin a korabeli feljegyzések alapján elvégzett pályarekonstrukcióból számította ki az objektum irányát, amely szerinte az általánosan elfogadott iránytól eltérően, nyugat felől érkezett. Az orosz kutató álláspontja szerint e számítás helyességét bizonyítja a megtalált „szarvas kő” is, amelyet Krasznojarszkba szállítottak, részletes anyagvizsgálatra. ( Ennek eredményéről jelenleg még nincsenek ismereteink.) Az egzakt módon nehezen magyarázható rendkívüli erejű földközeli robbanást Lavbin idegen behatásnak véli. A szikla körüli területről, ismeretlen származású apró fémdarabokat is begyűjtöttek, de egyenlőre a Tunguszka esemény még mindig a tudomány megoldatlan rejtélyeinek számát gyarapítja…
