Hatalmas ókori kereskedőkörzetet fedeztek fel Szicílián

Szicília szigetén, Selinunte városán dolgozó német régészek hatalmas, Kr. e. 7-3. századi kereskedelmi körzetet fedeztek fel. A feltárások rámutattak arra, hogy a görögök már ekkor tudatosan tervezték városaikat – megszabták ugyanis, hogy a különböző foglalkozású emberek a település melyik részén lakhattak.

A Bonni Egyetem kutatói Dr. Martin Bentz vezetésével tavaly szeptemberben kezdték meg az ásatásokat Szicílián, egy hellén városban, Selinute-ban. Hamarosan felfedezték, hogy az ókori Görögország egyik legnagyobb kereskedő- és kézművestelepére bukkantak. A még most is folyó ásatások célja az, hogy tanulmányozhassák az ókori Hellász mindennapi életét.

„A régészek között még ma is viták folynak azzal kapcsolatban, hogy a helléneknek voltak-e kiterjedt kereskedőtelepeik” – nyilatkozta Dr. Gabriel Zuchtriegel, a Bonni Egyetem régésze. –„Az ’iparágak’ és kézművesek effajta koncentrációja nem csak a várostervezés meglétét feltételezi, de azt is, hogy az akkori vezetők a legideálisabb elrendezésben gondolkodtak, gyakorlati, társadalmi és szociális szempontból egyaránt.” A Bonni Egyetem kutatói most arra keresik a választ, hogy mi alapján döntötték el, hogy a különböző foglalkozásúak hol élhetnek a városban.

A kutatók Selinutnte-ban elkezdtek feltárni egy külön a fazekasoknak fenntartott városrészt, amely közvetlenül a városfalak mellett terült el. „Valószínűleg azért költöztették ennyire ki őket, mert a foglalkozásukból következő füst, bűz és zaj így nem zavarta a többi városlakót” – magyarázza Dr. Zuchtriegel. –„Ugyanakkor ez lehetővé tette, hogy a kézművesek közösen használjanak több kemencét és tároló épületet.” A feltárások során hatalmas kemencék maradványai is (némelyik7 métermagas), amelyek igazolják azt az állítást, miszerint a kézművesek többen használtak egy tüzet. Selinutne-ban a kézműves körzet körülbelül600 méterhosszan húzódott a városfal mellett, ez eddig a legnagyobb ilyen körzet az ókori városok között.

A feltárások során az is kiderült, hogy már a város korai, Kr. e. 6. századi szakaszában is itt éltek a fazekasok. Ez bebizonyítja, hogy a város szerkezetét már a kezdetektől ilyen irányelvek szerint tervezték meg.