Létrehozták az eddig mért legnagyobb mágneses mezőt

Amerikai kutatók létrehozták a legnagyobb mágneses mezőt, amelyet valaha mértek, ezzel megdöntve a korábban „csúcstartó” német tudósok rekordját. A Los Alamos kutatói 97,4 tesla erősségű teret generáltak – összehasonlításképp: egy roncstelepi, autókat emelgető mágnes mértéke 1 tesla.

Augusztus 18-án nagy volt az öröm az új-mexikói Los Alamos kutatóintézetben: a tudósok sikeresen megdöntötték az eddigi legnagyobb mágneses mező rekordját azzal, hogy 92,5 tesla erősségű mágneses teret hoztak létre destruktív mágnes segítségével.

A kísérleteket nem hagyták abba a világrekord felállításával – így délutánra már 97,4 tesla mértékű mezőt is képesek voltak kialakítani. Ahhoz, hogy megértsük ennek az eredménynek a jelentőségét, két dolgot kell tudnunk: az első az, hogy a Föld mágneses tere hozzávetőlegesen 0.0004 tesla, egy orvosi MRI készüléké 3 tesla; a második pedig az, hogy azért nehéz ilyen mértékű mágnesességet létrehozni, mert a mágnesek legtöbbször darabokra törnek ekkora erőhatás következtében. Ebben az esetben azonban a mágnesek egyben maradtak – a kutatók szerint ez hatalmas előrelépés, és elősegítheti a különböző anyagok, például a fémek, szupravezetők, félvezetők és szigetelők alapvető tulajdonságainak vizsgálatát.

A Los Alamos tudósai most a 100 teslás határt szabták ki maguknak, amely eléréséért már évek óta versengenek német, japán, francia és kínai tudósok. Az ilyen mértékű mágneses mezőben az elektronok nanométeres skálán keringenek – ennek tanulmányozásával a tudósok hatékonyabban kutathatják az anyag természetét is.