- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -

Externsteine, Németország szent szíve

Posted By The Explorer On 2012-01-03 @ 13:10 In Éld át! | No Comments

A „germán Stonehenge” a Föld egyik energiaközpontja. A néphagyomány szerint a köveket óriások emelték egyik napról a másikra, az ördög azonban felégette őket, groteszk formájuk a pokol lángjait szimbolizálja.

Írta: Piros Christa

Fényképezte: Német Turisztikai Hivatal

Az alsó-szászországi  Externsteine a kréta időszak végén, mintegy 70 millió évvel ezelőtt keletkezett, eredetileg sík terület volt, ám ekkor tektonikus mozgások következtében megemelkedett. Ma csupán öt sziklából áll a képződmény, a legmagasabb37,5 métermagas. A bizarr formájú homokkő sziklák már a kőkorban is vonzották elődeinket, akik különös jelentőséget tulajdonítottak a helynek. Kultikus okokból kereshették fel a sziklákat, de valószínűleg védelmet is találtak a belsejükben kivájt barlangokban. Kovakövek, nyílhegyek, tűzrakóhelyek bizonyítják, hogy eleink már 12 ezer évvel ezelőtt is megfordultak itt.

[1]

 

Egyes vélemények szerint Externsteine már az ókorban is szent helynek számított. Ugyanolyan jelentősége volt a germán mitológiában, mint Stonehenge-nek a kelták, majd az angolszászok hagyományában. A kőkorszakban nomád vadászok keresték fel, és itt tarthatták pogány szertartásaikat a germánok is. Nagy Károly frank király és „római császár” (Augustus Imperator) a keresztény hit terjesztése nevében pogányüldözésbe fogott, 773-ban hadjáratot indított a szászok ellen, hogy ledöntse szent fájukat, az Irminsult, ami – egyes vélekedések szerint – itt állhatott.. Későbbi századokban a közeli paderborni apátság szerzetesei a sziklákba vájt kamrákat remetelaknak használták. A természet adta magas kőszirtekben mesterséges barlangok és üregek találhatók, melyeket az egymást követő generációk egyre tágasabbá alakítottak. Néhánynak egyértelmű volt a funkciója, a legtöbbnek a rendeltetését azonban homály fedi. Az egyik üreg bejárata például nemcsak Jeruzsálem felé tekint, hanem annak a barlangnak a pontos másolata, amelyben Heléna császárné (Nagy Konstantin császár édesanyja, a régészek védőszentje) – a hagyomány szerint – megtalálta Krisztus sírját és a valódi keresztet is. Ebben a jeruzsálemi sziklába vájt templomüregben van ma Betlehem csillaga, a fölé emelt építmény pedig a Szent Sír temploma, minden keresztény legszentebb zarándokhelye.

[2]

Externsteine egyes szikláinak oldalába lépcsőket vájtak, melyek falmélyedésekbe, kis lyukakba és emelvényekre vezetnek. A legnagyobb sziklapillér és egy szabálytalan alakú kamra kétfelől is megközelíthető. Az északkeleti bejárat és a kamra két ablaka a nyári napforduló napkeltéje felé tekint, ezért a téma egyes kutatói, illetve az ezoterikusok feltételezik, hogy ez a kápolna a keresztény kor kezdete előtt a fénykultusz tiszteletére formálódott. Egy laikus kutató, az evangélikus teológus és plébános, Wilhelm Teudt (aki arról híresült el, hogy mindenáron bizonyítani akarta egy általa feltételezett, valamikori germán magaskultúra létét Externsteine környékén – tudományos körökben a munkásságát már kezdetektől fogva elutasították) azonban nem osztotta ezt az elméletet. Az 1920-as években végzett alapos asztronómiai kutatásokat Externsteinében.

[3]

Megállapította, hogy ez a hely része az Észak-Németországon áthaladó Heilige Liniének, azaz a szent vonalnak. Ezen helyezkednek el még más, ősi kövek és templomok is. A szent vonal egyben a szellemek útja is. Teudt úgy vélte, hogy a kápolna felett régen kamrák és faépítmények álltak, ahonnan a Nap, a Hold és a bolygók mozgását lehetett tanulmányozni. Szerinte a főkamrát a korai „használói” avatási és tisztító szertartásaik színhelyévé választották, illetve csillagászati megfigyelések céljára is használták. A kápolna keleti vége kör alakú fülkét rejt, amelyben egy pilléroltár található. Közvetlenül efölött 50 centiméter átmérőjű, kör alakú ablak van, ahonnan – az erdő fölött – háborítatlan kilátás nyílik az égboltra. Az ablakból tökéletesen megfigyelhető a nyári napfordulókor a Nap- és a Holdkelte. Nem véletlen, hogy nemcsak a Walpurgis-éjen, hanem Szent Iván éjszakáján is tábort vernek itt sokan, és máglyát gyújtva, fáklyákkal világítva, táncolva, énekelve töltik az éjszakát. Az asztronómiai szempontból fontos megfigyelőhely másik érdekessége, hogy Externsteine ugyanazon a tengerszint feletti magasságon található, mint Stonehenge, sőt ugyanabba az irányba is tekint. Újabb geofizikai mérések is bizonyítják, hogy különösen erős sugárzás érzékelhető itt.

[4]

A hely egyik talán legérdekesebb része az a csodálatos kőfaragvány, amely a keresztről való levételt ábrázolja az egyik sziklafalon, és ami Európa legnagyobb ilyen jellegű alkotása. Ezen Teudt szerint szerepel egy utalás a régi pogány vallásra. A relief alján az ő értelmezésében a pogány Irminsul, a világoszlop látható, amely lényegében az Univerzumot tartja, és a legfőbb égi istenség kultuszára utal. A faragáson az Irminsul szék alakúra görbül, erre áll rá Nikodémosz, hogy elérje Krisztus testét. Mindez azt szimbolizálja Teudt szerint, hogy a régi vallás behódolt az újnak. A faragvány alján a Világkígyó (egy sárkányszerű szárnyas lény) tekerődzik, és azt a pontot jelöli, ahol a Föld energiái kiáramlanak. Ezek az energiák csak azokra hatnak, akik belépnek a sziklabarlangokba és az üregekbe. Őseink így akarták elérni, hogy minél közelebb kerüljenek az anyaföld belső energiáihoz.

Miről híres Teutoburg?

A teutoburgi csatát i.sz. IX. század őszén vívták a Teutoburgi erdőben, ahol a cheruszkok fejedelme, Arminius megsemmisítette Publius Quinctilius Varus három légióját. Történelmi tettet hajtottak végre: ez volt az első eset, hogy az addig egymással harcban álló germán törzsek összefogtak, aminek meg is lett az eredménye. A csata három napig tartott. Két napon keresztül Arminius seregei a nehezen mozgó, nehéz felszerelésben lévő római légiókat felmorzsolták. A harmadik napon nyílt terepen történt a teljes megsemmisítés. A mintegy 15-20 ezer főt számláló római haderő pár katona kivételével mind elpusztult. A csata után Varus öngyilkos lett. Ez a vereség végleg eldöntötte, hogy a Dunától északra és a Rajnától keletre eső területek nem lettek a Római Birodalom provinciái.

[5]

Ki volt Walpurgis?

Walpurgis (vagy Walburga, magyarosan Valburga) egy angolszász herceg, Richard lányaként született, ám a hercegkisasszony bencés apácának állt. Két bátyjával, Wunibalddal és Willibalddal együtt részt vett a pogányok térítésében. 761-ben a bátyja, Wunibald halála után átvette annak a helyét a heidenheimi kolostor élén, majd hamarosan létrehozta a kolostor női részét is, aminek szintén ő lett a főnöknője.

[6]

A kettős intézmény vezetőjeként Walburga lett a korabeli Európa egyik legfontosabb női alakja. Későbbi életrajzírói szerint ebben az időszakban két csodát is végrehajtott: egyrészt lecsillapított egy veszett kutyát, másrészt pedig meggyógyított egy gyermekágyi lázban fekvő asszonyt. Halálának napja és éve bizonytalan: vagy 779. február 25-én, vagy valamikor a 780-as év folyamán adhatta vissza lelkét a Teremtőnek. A nevéhez kötődő úgynevezett Walpurgis-éj, azaz május 1-je valójában a szentté avatásának és az újratemetésének dátuma. Ennek az éjszakának a germán és skandináv hiedelemvilághoz kötődő hagyománya, illetve rítusai csak a naptári időpont miatt – és az egyház akaratából – kapcsolódtak a szent apáca alakjához. Valburga tisztelete nálunk sem volt ismeretlen, több templom védőszentjének is megválasztották.

Boszorkányok ünnepe

A Walpurgis-éj a germán néphit szerint a legnagyobb és legismertebb boszorkányszombat, amely alkalmas nagyobb varázslásokra, jövendőmondásra, kerti vagy erdei szentély kialakítására. Különleges ez az esemény, amely április 30-ának éjjelén zajlik számos német, svéd és finn helyszínen, de újabban Magyarországon és más közép-európai országban is megülik. Ilyenkor a túlvilág lakói gyűlnek össze egy utolsó télvégi mulatságra. A germán hiedelemvilág szerint ekkor minden égtájról odasereglenek az ördögök, boszorkányok és más alvilági szörnyek, hogy ráolvasással és démoni táncukkal elűzzék a tél szellemeit. Pontban éjfélkor aztán jajgatva eltűnnek, hogy átadják a terepet Május Királynőjének.

[7]

A boszorkányokról szóló hiedelmek és legendák különféle tilalmak és rágalmak talaján nőttek ki. Hogy a démonok tombolását némiképp megakadályozzák, az emberek mindenféle „ellenszert” találtak ki. Sok helyen megkondították a harangokat, elejét véve annak, hogy a boszorkány esetleg leharapjon egy darabot a templom harangjából. Hatásos védekezésnek tűnt az is, ha a gazda két keresztbe tett seprűt szögezett ki a kapura, vagy kulcs helyett kést dugott a zárba. Hogy a jószágban se essen kár, az istállót macskagyökérrel vagy szurokfűvel hintették be, mivel a boszorkányok utálják ezek illatát, és így, dolguk végezetlen elkotródtak a portáról. A babona szerint a veszély csak akkor múlik el végérvényesen, amikor az első kakas kukorékolásával jelzi a reggel eljöttét. Így hajnalhasadás előtt senki sem mozdult ki otthonából. Az emberek nem mentek a kútra vízért vagy dolgozni a földekre, mert féltek, hogy összetalálkoznak egy olyan boszorkánnyal, akit nem ijesztett el az éjszakai ostorpattogtatás vagy a harangszó.

Irminsul (magyarul Irmin oszlopa) a szász mitológia szent fája vagy oszlopa. A magyar népmesék égig érő fájához hasonlóan a Földet és az Eget kötötte össze. A legrégibb krónikákban egy tölgyfa törzseként, esetleg fa oszlopként hivatkoznak rá. Jelentősége hasonló lehetett a germánok világfájához, Yggdrasilhoz, ahol Odin (Wodan/ Wotan) feláldozta magát. Egyes vélekedések szerint Irminsul a valóságban is létezett, bár mind a mai napig nem tudják biztosan beazonosítani a helyét. Több verzió is létezik ezzel kapcsolatban, az egyik legkitartóbb vélekedés több világfa létével is számol. Ezen elképzelés szerint Externsteine adhatott otthont az eredeti Irminsulnak.

Externsteine a történelemben

Externsteine legkorábbi valószínűsíthető írásos említése egy 1093-ra datált feliratban szerepel az egyik szikla belsejében, miszerint a Paderborni Apátság megvásárolta a helyet (ezt a feliratot azonban több kutató hamisítványnak tartja). Hermann Hammelmann író 1564-ben tett említést a kőalakzatokról, sőt tőle származik az az interpretáció is, miszerint a hely esetleg egy germán szentély lehetett valaha, amit Nagy Károly pusztított volna el. Elmélete később, a XIX. század második felében újra népszerűségnek örvendett, mikor az érdeklődés középpontjába került a germán őstörténet kutatása. Az 1920-as évektől kezdve egészen a második világháború végéig ismételten komoly táptalajt kaptak az ilyen jellegű magyarázatok – főként a náci ideológia köntösében.

[8]

Manapság főként az ezoterikus irodalomban térnek vissza az olyan interpretációk, miszerint a hely egykor csillagvizsgáló, esetleg pogány kultuszhely lehetett. Az archeológiai kutatások azonban nem igazolták, hogy a helyet valaha pogány szertartások levezénylésére használták volna. Az ember jelenlétére már a kőkorszak kezdeti időszakából találtak leleteket a régészek, amit azonban egy néhány évezredes fekete folt követ. A helyszínen végzett régészeti feltárások kiértékelése azt az eredményt hozta, hogy az emberi tevékenység elsősorban a X. és a XIX. század közötti időszakban volt igazán jelentős, a korábbi időszakokból származó tárgyak viszonylag kisebb száma miatt a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a középkort megelőzően nem használták intenzíven a helyet. A sziklák vizsgálata során viszont feltűnt, hogy a természetes folyamatok mellett bizonyítható a mesterséges beavatkozás is, vagyis az itt élő emberek maguk is alakították a kőalakzatokat, de arról, hogy ez hozzávetőlegesen milyen korszak(ok)ban történhetett,  nincs tudományos konszenzus.


Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu

URL to article: https://www.explorerworld.hu/2012/01/03/externsteine-nemetorszag-szent-szive/

URLs in this post:

[1] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/01/1.jpg

[2] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/01/kreuzabnahme.jpg

[3] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/01/externsteine3.bmp

[4] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/01/Externsteine-in-Horn-Bad-Meinberg.jpg

[5] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/01/Hermannsdenkmal-Detmold-3.jpg

[6] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/01/st-walpurgis-2-sized.jpg

[7] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/01/484c3ada24a2bExtersteine-3.jpg

[8] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/01/57498062_e006d2d34d-1.jpg

Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.