Vannak Budapestnek bőségesen olyan zugai, amelyek szépek és mégis ismeretlenek. Még annak is, aki naponta rója a pesti flasztert. Jó néha turistának lenni saját házunk táján, és rádöbbeni, hogy ezernyi fantasztikus kis titka van e városnak, melyek érdemesek a felfedezésre.
Írta: Bajkai Lola
Fényképezte: Garamvári Gábor
„Nem mindig az a város, amit a bédekkerek hirdetnek.”
Esterházy Péter
Budapest, te csodás! – szól a régi nóta. Ami talán a legendás békeidőkben a századelőn igaz is volt, de mostanra milyenné vált a mi csodálatosnak kikiáltott belvárosunk? Őszintén? Bizony sokszor szembesülünk egy koszos, rendetlen várossal, ahol a turisztikai fő csapásirányról letérve melankolikusan kerülgetjük a kutyagumit, az eldobott papírzsebkendőket, sörösüveg-maradványokat, vagy szomorúan nézegetjük a körút és a Rákóczi út egyre-másra bezárt üzleteinek lehangolóan üres kirakatait. Miközben a nagyvilágban, jártunkban-keltünkben sóvárogva szemléljük London, Párizs, Bécs, Prága szépen rendben tartott műemléki épületeit. Vidáman sétálunk Barcelona, Madrid, Amszterdam, Helsinki barátságos utcáin. Bámuljuk Berlin, Krakkó, Milánó fantáziadús, átgondolt fejlesztéseit. Pedig fővárosunk szívében is van azért még mire rácsodálkozni, ha éppen nem a lábunk elé nézünk, de felfelé a magasba! Nyomokban fellelhető pompás múltlenyomatokra, rejtett kincsekre, hangulatos kapualjakra, lepukkantságukban is varázslatos „meglepetés-látványcsomagokra” bukkanhatunk. Olyan épületekre, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, mégsem vesszük észre őket, és amelyekről talán a tősgyökeres belváros-lakók sem tudnak túl sokat.
Váci utcán, Váci utcán…
„hogyha egyszer végig mész….” – dúdolhatnánk tovább a híres pesti kuplét. De mielőtt követjük tanácsát, álljunk is meg egy röpke pillanatra a Ferenciek terén, a „Párisi Udvar”-nál. Volt e telken hajdanán forgalmas ócskapiac, majd 1816-tól elegáns üzletház Budern-palota néven, a XX. század elejétől pedig a Belvárosi Takarékpénztár Rt. fényűző épülete díszlett itt. Mára a legendás múltat egy kevésbé regényes jelen váltotta fel: a szépen felújított pazar üvegtetős passzász az elhagyatottságtól kong. Néhány csodálkozó turista lézeng fényképezőgéppel a kezében a kivilágítatlan árkádok alatt. A bezárt irodák között pénzváltó üzlet, hologram bolt, egy-egy bőrdíszmű-, dísztárgy- és keleti szőnyegkereskedés hoz némi életet a velencei, mór elemekkel gazdagon díszített szecessziós átjáróudvarba. Pedig ritkán találkozik a kíváncsi sétáló ennyire különleges atmoszférájú, már-már keleti bazárokat idéző belső terekkel, építménnyel fővárosunkban. Hangulatvadászoknak kifejezetten ajánlott elidőzni a Párisi Udvar lenyűgöző részletei előtt! Míg kívülről az épület világos Zsolnay-mázas téglaburkolata, figurális szobrokkal, domborművekkel, vízköpőkkel ékített homlokzata, belülről a dekoratív üvegkupola ad okot az ámulatra.
Ágyő csendes magány, néhány lépés és máris a város artériáján, a mindig nyüzsgő régi Váci utcán találjuk magunkat. Ritkán néptelen. Igazi ember-sűrű gigászi vadon ez, ahol a XVIII. század végétől honi és külhoni polgárok rendületlenül koptatják a város első számú bevásárlóutcájának aszfaltját. (Manapság ugyan a közeli Deák Ferenc utcai Fashion Street és a plázák erőteljes konkurenciát jelentenek, ám ez a jó öreg Váci utcán – a hömpölygő turistaáradatot látva – aligha ejt csorbát.) És mi nem sietünk, nem érdemes, biza’ sűrűn meg kell állnunk.
A 9-es szám alatt hívogató kirakat: Philanthia virág- és dekorációs bolt, stílusosan az ünnepekre öltöztetve húsvéti designban pompázik. (Lovagló Nyúl Úr virágok és tojások karéjában.) A hazai palettán az egyetlen szecessziós virágüzlet, amely csodával határos módon két világégést is túlélt. Az idén ünnepli 102. születésnapját, s ezalatt mindig is virágboltként működött. Ám, ami még ennél is érdekesebb, az az eredeti szecessziós berendezés, amely a belsőt díszíti. A boltívekben kecses nőalakok vigyázzák az illatozó rózsákat, a fehér márványkandallón finom mívű gyertyatartók, a bordó kanapén porcelán arcú babák őrzik a múltat. Megigéz a század eleji hangulat, látom, ahogy egy bús, barna szemű úr lép be az ajtón, zsebéből a Nyugat egyik példánya kandikál, megemeli kissé gyűrött fehér kalapját, és harminc szál vörös rózsát küldet – Lédának.
Közvetlen mellette (Váci u. 11.) egy újabb gyöngyszem, az úgynevezett Thonet-ház magasodik. (Földszintjén ma a Douglas parfüméria található). Pirogránit Zsolnay burkolólapok, kovácsoltvas erkélyrácsok és faportálok hívják fel a szemfüles szemlélő figyelmét a Lechner Ödön tervei alapján, art nouveau stílusban épült házra. Majd következik Ottó, a kedélyes, invitáló szoborember a Sörforrás étterem bejáratánál (Váci u. 15.), s egy habos Pilsner Urquell seritalra csábít legalább. De maga az épület is megér egy megállót! A velencei gótikát idéző, faragott tölgyfa portál a több mint százéves ház homlokzatának szemet gyönyörködtető ékessége. S ha már szecessziós építészeti műremekre vadászunk a környéken, akkor ki ne hagyjuk a Szervita téri Török Bankházat. Akinek nem ejti rabul a tekintetét a csillogó üvegportál, az nyugodtan rácsodálkozhat legnagyobb századfordulós homlokzati mozaikunkra, amely Róth Miksa műhelyében készült valamikor 1906 táján. Középen Szűz Mária trónol, körülötte ünnepélyes sokadalom, oldalt a figurák közül mintha Kossuth Lajos kukkantana ki a gyanútlan nézelődőre.
Ballagjunk hát tovább a Váci utcán a város szívébe, a Vörösmarty térre. A hajdanán közadakozásból épült Vörösmarty-szobor körül ma is külön kis világ virul. Takaros fabódékban lacikonyhák, kézműves boltok kínálják portékáikat, míg a múlt emblematikus cukrászdája, a Gerbeaud büszkén zárja az ovális teret. Régen bizony módi volt ide beülni, kávénénik pletykáltak naphosszat egy csésze fekete és egy habos sütemény, vagy zserbó mellett. Legendák is keringtek jómódú úri hölgyekről, akik titkos jelek (kockacukor, kávéskanál) küldésével adták tudtul hajlandóságukat egy kis flörtre az önként jelentkező gigolóknak. De elmúltak a legendás idők és manapság a vendégek zöme jobbára külföldi turista.
Kinek csúnya, kinek szép…
Átvetődve a Szabadság térre, a közeli Honvéd utcában újabb szokatlan homlokzatú épület, a Bedő-ház, vagy más néven a Magyar Szecesszió Háza vonzza magához a sétálót. A városi szóbeszéd szerint az épülettel szemben lakó Hajós Alfréd ahányszor csak ránézett a Bedő-házra, elfutotta a méreg, és felkiáltott: micsoda zöld rondaság, le kéne bontani. Hogy ezt, miként viselte Vidor Emil építész, a ház megálmodója, arról már nem szól a fáma. De majd száz év múlva valakinek csak megakadt a szeme a kissé viharvert, szocreált is átvészelt építményen, és első látásra beleszeretett… Ennek köszönhetően ma nagy valószínűséggel eredeti pompájában élvezhetjük – az értő helyreállítás jóvoltából – a magyar szecesszió e műremekét. Az emeleti állandó kiállításon századfordulós polgári lakások enteriőrjébe csöppenünk. Korabeli bútorok, dísztárgyak, kályhák, festmények között szemlézhet a látogató. A földszinti kávézó százéves asztalainál pedig már reggel 8 órától olvasgatni lehet a napilapokat.
És most le a város lüktető véráramán át az alsóbb régiókba, a Deák téri metrólejáró melletti Földalatti Vasúti Múzeumba. Több szempontból is kuriózum. Egyrészt kevés olyan hely akad a világon, ahol földalatti múzeum üzemel. Másrészt, a belváros alatt található, eredeti millenniumi korú járművekkel. De, ami az egyediségét még növeli, hogy valódi helyszínen a valamikori Gizella téri végállomáson rendezték be a földalatti vasút több mint százéves történetét bemutató tárlatot. És az sem elhanyagolható momentum, hogy a budapesti volt a kontinens első földalatti vasútja, és a világ első villamos üzemű földalattija. Közlekedés barátoknak kihagyhatatlan! Van itt autentikus peronőr bodé, szerelvény 1896-ból korhű ruhákba bújtatott viaszfigurákkal, néhány retró hangulatú közlekedési témájú plakát, nem is akármilyen jó tanácsokkal: jobban tesszük, ha jobb lábbal szállunk le a metróról, mert különben levágja.
Egy nagyobb huszárvágással átrándulunk a pesti Broadway-ként emlegetett Nagymező utcába, hogyMai Manóegykori fényírdáját kicsit alaposabban szemügyre vegyük. Érdemes. Minden apró részlet kívül és belül a műteremház híres fényképészének dicsőségét és gazdagságát hirdeti: a homlokzat zöld-sárga mázas Zsolnay-majolika díszítése, a sűrű növényi ornamentikából, indákból kiemelkedő kacér kis puttók és az emeleti terasz allegorikus nőalakjai. Ám nem csupán ez a reneszánsz palota az egyedüli néznivaló errefelé, hiszen a Nagymező utca környéke igazi kincsesbánya a régi épületekért rajongók számára: már a Liszt Ferenc téren meg lehet kezdeni a bandukolást, hogy aztán a Király utca és az Andrássy út után se érjen véget a séta. Most pedig irány a Szimpla-kert! De az már egy másik történet…
„Budapest gyönyörűséges tébolyda”
Garaczi László
