Mezítlábas expedíció indul a Kilimandzsáróra

A Barefoot Impi mozgalom egy csapat kalandor aktivistából áll, akik aláírásgyűjtés, prédikáció és tüntetések helyett mezítlábas tetteikkel szeretnék felhívni a figyelmet az általuk fontosnak vélt célokra.

A csapat a mezítlábas sportteljesítményekhez elsősorban a 60-as évekbeli hippimozgalomból merítenek inspirációt.

“A hippik a mezítlábas közlekedést a lázadás és a természethez való visszatérés jelképeként használták. A későbbiekben a dél-afrikia Zola Budd és az etióp Abebe Bikila hívta fel a figyelmet a mezitlábas sportolásra. Napjainkban pedig itt van nekünk egy Lewis Pugh, aki az Északi-sark vizeiben úszik, de említhetnénk Wim Hoffot is, aki sarkköri félmaraton futó. Mindketten szélsőséges hőmérsékletben sportolnak mezítláb. Úgy tűnik, hogy eljött a mezítlábas állóképesség próbák ideje, de az is lehet, hogy egy olyan körforgás részesei vagyunk, amely most visszatért természetes állapotokhoz” – így indokolja a szervezet a létrejöttét.

A csapat hosszú hónapokon keresztül túrázott és futott mezítláb, hogy maximális fizikai felkészüléssel vághassanak neki a Kilimandzsárónak. Az embertpróbáló expedíciókat és kalandokat pedig nem saját szórakoztatásukra szervezik.  Akcióikkal a Vöröskeresztnek gyűjtenek adományokat.

Forrás: eXtrem.hu