2012 január 27-én pénteken, közép-európai idő (KEI) szerint 19:37-kor az elmúlt tíz év egyik leghevesebb napkitörését észlelte a NASA SDO ( Solar Dinamycs Observatory) megfigyelési állomása . Az észlelt, koronakilökődéssel együttjáró napkitörés típusát tekintve egy heves, a mérések szerint X 1.8-as erejű eruptív fler volt . (A napitörések intezitását jelölő skálán az X csoportba tartoznak a legnagyobb erejű flerek , amelyek igen ritkák.)
- A napkitörés gyakran okoz jelentős anyagkidobódást, amelyet a nap peremén protuberanciákként észlelhetünk
A napkitörés a naptevékenység kétség kívül leglátványosabb, és közvetlen földi hatásokkal is együttjáró része. Központi csillagunk anyaga forró plazmából ( ionok és szabad elektronok alkotta gáznemű anyagból) áll, tömegének közel 74%-át hidrogén alkotja. A Nap által kisugárzott energia forrása a magban zajló termonukleáris fúzió, az ún. proton-proton reakció, amelynek során a hidrogénatomok egyesüléséből hélium keletkezik, és eközben energia szabadul fel. A nap tömegét eltérő sűrűségű és hőmérsékletű zónák alkotják. Az optikai tartományban is látható napfelszín, a fotoszféra az a terület, ahol a látható fény szétsugárzódik. Az e felett húzódó vékony, de már átlátszó, hidrogénből álló sűrűbb naplégkör a viszonylag alacsony hőmérsékletű kromoszféra, és e felett található a Nap rendkívül forró, 1-2 millió Kelvin fokos hőmérsékletű igen ritka külső légköre, a korona. A napkitörés oka a korona mágneses térkonfigurációjában kialakuló instabilitás, a napkorona egyensúlyi helyzetének hirtelen megváltozása. A térszerkezetben bekövetkezett instabilitás jelentős energiafelszabadulást okoz, amely optikailag a napfelszín egy-egy kisebb területének hirtelen kifényesedésében észlelhető, és amely jelentős gamma, röntgen és részecskesugárzást indukál. Napkitöréskor a korona anygának egy része kilökődik a világűrbe, és nagyenergiájó protonokból álló részecskefelhő sugrárzódik a bolygóközi térbe.
- A napkitörés nagyenergiájú proton felhőjét a Van-Allen öv, a Föld mágneses erőtere fogja fel
A napkitörések intenzitása az ún. napciklussal hozható összefüggésbe. A napciklus intervalluma 11,2 év és két napfoltmaximum közötti időszakot jelent. (A napfoltok több ezer, vagy tízezer kilométer átmérőjű és a fotoszférában kialakuló erősen mágneses örvények, amelyek az alacsonyabb környezeti hőmérsékletük miatt optikailag fekete foltként mutatkoznak a napkorongon. A napkitörések száma és intenzitása mindig a napfolt maximumkor, vagyis amikor a legtöbb napfolt észlelhető csillagunk felszínén -, a legnagyobb.
- Egy napfolt képe. A napfolt méretét jól szemlélteti a Föld jobb alsó sarokban látható méretarányos képe
Az erős napkitöréseknek komoly hatásuk lehet a Földre. Annak ellenére például, hogy a péntek esti kitörés nem a Föld irányába történt, a rádióforgalmi zavarokban szinte azonnal érzékelhetőek voltak a hatásai. A mostanihoz hasonló szupererős flerek esetén jelentősen megnövekszik a felsőlégkörben a nagyenergiájú sugárzások intenzitása. Ez főleg akkor jelenthet problémát, ha a kitörés által kidobott részecskenyaláb ütközik a Földdel. Az ún. korpuszkuláris sugárzás tönkreteheti a műholdak berendezéseit, és egészsgügyi kockázatot jelenthetnek az asztronauták, vagy a nagy magasságban szálló repülőgépek pilótái számára. Egy-egy szupererős fler – főleg a magasabb szélességi körökön -, akár nagyobb területeken is áramkimaradásokat okozhat. A napkitörés keltette mágneses vihar a Föld magnetoszférájában intenzív sarki fény jelenséget okozhat.
- A sarki fény jelenség igen gyakorivá válik a napkitörések idején
A napfizikusok szerint, a 2013-ban tetőző mostani napciklus különösen intenzívnek számít. A NASA prognózisa alapján akár komoly következményekkel is együttjáró erős nakitörésekre kell felkészülnünk az eljövendő másfél évben.
