Legendás zsoldosok lehettek a lefejezett vikingek

Lehetséges, hogy egy legendás, Jomsvikingeknek nevezett elit zsoldos csapathoz tartoztak azok a vikingek, akiknek sírját még 2009-ben találták meg. A lefejezett holttestekről egészen idáig nem tudták, milyen posztot tölthettek be a társadalomban.

2009-ben felfedeztek egy 54 lefejezett testet rejtő tömegsírt a nyugat-angliai Dorsetben. A régészeknek egy év kellett arra, hogy megállapítsák: a csontok vikingekhez tartoznak. Ma már tudjuk, hogy Skandináviából jöttek a területre (ezt az izotópos foganalízis megállapította), és hogy egyikük a Sarkkörön túl nevelkedett. Azt azonban, hogy kik voltak ők pontosan, máig nem sikerült biztosan megállapítani.

A dorseti tömegsír

A középkorban a meggyilkolt áldozatokból álló tömegsírok nem voltak általánosak, de a X-XI. század környékéről, Ethelred angol király idejéből több is előkerült a környéken. Ethelred uralkodása alatt általánosultak a dánok betörései a birodalom területére, melyre válaszul a király 1002. november 13-án megölette az Angliában tartózkodó dánokat. Később Sven dán király véres harcok árán elfoglalta Angliát.

A dorseti tömegsír azonban nem harcban elesett katonák sírja, hanem kivégzett, módszeresen lefejezett embereké. Dr. Britt Baillie, a Cambridge-i Egyetem kutatójának figyelmét ez a tény keltette fel: az áldozatokon nem hátulról, a nyakcsigolyák hátsó részéről ejtették a halálos vágást, hanem elölről, ami azt feltételezi, hogy a vikingek szembenéztek támadóikkal. Ez viszont a legendás viking zsoldosokra, a Jomsviking saga főszereplőire utal: a ők ugyanis, amikor fogságba ejtették őket, azt kérték, hogy szembenézhessenek gyilkosaikkal.

A sírban talált kihegyezett fogak

A Jomsvikingek a legendák szerint a Kékfogúnak is nevezett viking uralkodó, I. Harald dán király elit zsoldoshadserege voltak. Bár az eredeti északi mondakörben nem esik róluk szó, egy későbbi forrásban egész sagát szenteltek nekik.

A régészek úgy gondolják, hogy ha nem is az igazi Jomsvikingek sírjára bukkanhattak, a sírban eltemetett vikingek mindenképpen az ő mintájukra viselkedhettek. Ez akár előnyt is jelenthetett számukra, hiszen a Jomsvikingektől az egész birodalomban rettegtek. A katonák valószínűleg rá is játszottak erre a hírnévre, sokuknak ugyanis kihegyezett fogai voltak, amely a megfélemlítés eszköze volt a viking zsoldosok között.

Forrás: The History Blog

Fotók: Oxfordi Egyetem