Elveszett ókori város romjaira leltek Bulgáriában

Egy ókori település került napvilágra Bulgáriában, Szarafovóban, a fekete-tengeri üdülőhely, Burgasz közelében, miután a viharos tenger elmosott egy partszakaszt.

Bozsidar Dimitrov, a Nemzeti Történeti Múzeum igazgatója szerint az ókori település romjairól már hónapok óta tudnak, az első leleteket egy tavaly szeptemberi vihar tárta fel. A szakértő szerint nagy valószínűséggel inkább városról, mintsem faluról lehet szó, hiszen a település vízvezetékkel rendelkezett, s több monumentális, oszlopos épület, templom romjai láthatók – olvasható a Novinite angol nyelvű bolgár hírportálon.

“Ami a legfurább, hogy az ókori térképek és feljegyzések nem tesznek említést arról, hogy ezen a helyen település állt volna” – magyarázta Bozsidar Dimitrov, hozzátéve, hogy az antik világban összesen két ilyen “útikönyv” létezett, de azokban csak a legnagyobb városok szerepeltek.

Dimitar Nikonov, Burgasz polgármestere közölte, hogy a régészeti feltárásokra 120 ezer levát (18 millió forintot) biztosít a városvezetés. Az ásatások azonnal elkezdődnek, mihelyt elolvad a hó, hogy megakadályozzák a páratlan leletegyüttes károsodását a későbbi viharok során.

Forrás: MTI