Baumgartner készen áll a rekorddöntő sztratoszféraugrásra

Az osztrák extrém sportoló, Felix Baumgartner repülési szakemberekből álló csapatával együtt készen áll a Red Bull Stratos projekt kihívására. Célja, hogy 36 576 méter (120 000 láb) magasságból kiugorjon a sztratoszférába felszálló ballonból és végrehajtsa az új rekordot jelentő szabadesését. Baumgartner akarja elsőként megdönteni a hangsebességet a védelmet jelentő repülőgép nélkül, miközben az orvostudomány számára eddig soha nem elérhető adatokat gyűjt. Miután Texasban az erre kialakított magassági kamrában végeztek teszteket, a döntő szakaszába érkezett projekt az új-mexikói Roswellbe érkezett.

A Red Bull Stratos csapat az utolsó előkészületeket végzi, mielőtt kísérletet tesz Joe Kittinger ezredes 52 éves rekordjának megdöntésére, amely során Kittinger legendás “Excelsior III” ugrásakor 1960-ban 31 333 méter (102 800 láb) magasságból hajtott végre szabadesést. Joe Kittinger tanácsadóként már a kezdetektől részt vett a Red Bull Stratos projektben a 41 éves osztrák sportoló mentoraként.

Felix Baumgartner a világ leglátványosabb helyszínein végzett rekordnak számító bázisugrásokat, köztük a világ egyik legmagasabb épületének számító és a Nemzetközi Pénzügyi Központnak otthont adó Taipei T101 toronyról. Szintén az ő nevéhez fűződik a legalacsonyabb bázisugrás rekordja, amihez a Rio de Janeiró-i Jézus szoborról ugrott le. 2003-ban Baumgartner a testére erősített szénszálas szárnnyal a világon elsőként repülte át szabadesésben a La Manche csatornát.

A világűr széléről végrehajtott ugrás azonban még Baumgartner rekordjai között is új fejezetet nyit majd. Ez egy lépés az ismeretlenbe. A vezető műszaki szakemberekből és tudósokból álló csapat az elmúlt öt évet a projekt biztonságos végrehajtásához szükséges felszerelés és biztonsági protokoll kidolgozásának szentelte.


A Red Bull Stratos egyszerre négy – immár 50 éve fennálló – rekord megdöntésére vállalkozik: az emberrel végrehajtott legmagasabb ballonos repülés 36 576 méterről / 120 000 lábról), a legmagasabb ejtőernyős ugrás, az első ember, aki szabadesésben megdönti a hangsebességet és a leghosszabb szabadesés (kb. 5 és fél perc).
A csapat a repülés és az űrrepülés terén gyűjtött összes adatot és áttörést jelentő eredményt megosztja majd a világ tudományos szakembereivel. Kittinger “Excelsior III” projektje döntő jelentőségű volt a kutatások előremozdításában, hiszen javította az űrközeli környezetben repülők biztonságát és nagy előrelépést hozott az űrruhák fejlesztésében. Ez a projekt újradefiniálja az emberiség fizikai határait. A csapat az orvostudomány terén is szeretne előre lépni, azt remélve, hogy segítségükkel jobban megérthető, miként lehet túlélni az űrbeli viszonyokat.

Baumgartner számára ez több mint csupán egy újabb rekorddöntési kísérlet. „Mindez az úttörő munkáról szól. Lehet, hogy az emberek egy nap visszatekintenek és azt mondják, hogy Felix Baumgartner és a Red Bull Stratos csapat révén sikerült kifejleszteni azt a ruhát, amit az űrben viselnek. Valami maradandót szeretnénk alkotni az utókor számára.”

A Red Bull Stratos orvosi vezetője Dr. Jonathan Clark, aki hat űrrepülőgépes küldetésben dolgozott a legénység orvosaként, a szuperszonikus sebességre való gyorsulás emberekre gyakorolt hatását akarja vizsgálni: „Új távlatokat nyitunk a repülésben. Eddig még senki nem repült szuperszonikus sebességen repülőgép nélkül. A Red Bull Stratos új berendezéseket tesztel és új eljárásokat dolgoz ki arra, hogy az ember ilyen nagy magasságokat hódítson meg, illetve az emberi szervezet ilyen extrém sebességet legyen képes elviselni. Célunk, hogy fokozzuk az űrhajózási szakma és az esetleges űrturisták biztonságát.”


A Red Bull Stratos műszaki igazgatója Art Thompson, aki mérnökként a B-2-es lopakodó bombázó kifejlesztésében is közreműködött. A csapattal együtt a texasi Brooks City-Base-en tesztelte a magassági (vákuum) kamrát. Sikerrel modellezték a kabin repülési jellemzőit, az életfenntartó rendszereit és fedélzeti berendezéseit 34 442 méteres (113 000 láb) magasságra.„A kamrában végzett teszt döntő pillanat volt számunkra. Itt lehet az űrközeli magassághoz leginkább hasonló viszonyokat teremteni anélkül, hogy elhagytuk volna a Földet. Meg tudtuk vizsgálni a berendezéseinket és most áttérünk az emberrel végrehajtott első tesztrepülésekre.” – mondta Thompson. 

A szimulációs teszt során Baumgartner a tervezett magasságra jellemző rendkívül zord körülményeknek volt kitéve. A három órás és az akár mínusz 70 Celsius fokos hőmérsékletet is elérő emelkedés közben Baumgartner gyakorolhatta a kabin bonyolult irányítási manővereit, a kiugrást és az esetleges vészhelyzeteket. „A teszt rendkívül fontos szerepet játszott az önbizalmunk növelésében. A siker hatalmas lendületet adott, amivel meg tudunk felelni a még előttünk álló kihívásoknak.” – mondta Baumgartner.

Az ugrás végrehajtására kedvező viszonyai miatt Roswellben kerül sor. Ez a terület gyengén lakott, itt találhatók az ilyen ballonos repülések indításához szükséges legjobb létesítmények, az időjárás tekintetében pedig számos kedvező időkeret áll rendelkezésre.