Márciusban adhatják át Erdődön a felújított Károlyi-várkastélyt

Hamarosan befejeződik a felújítás és márciusban átadhatják a romániai Szatmár megyében található Erdőd várkastélyát, ahol egykor Petőfi Sándor házasságot kötött Szendrey Júliával – írta a Szatmár.ro szatmárnémeti hírportál szerdán.

Az erdődi és a nagykárolyi önkormányzat még 2009-ben nyújtott be közös pályázatot európai uniós támogatásra műemlékeik felújítása érdekében. Az elnyert 16 millió 340 ezer lejből (1,14 milliárd forintból), az akkori árfolyam szerint 3,7 millió euróból 700 ezer eurót fordíthattak az erdődi vár modernizálására. A projektet a Szatmár megyei önkormányzat is támogatta, így sikerült előteremteni az 58 ezer lejes önrészt.

A rendelkezésre állt pénzből a második világháborúban súlyos károkat szenvedett, romos várkastélyból megmaradt két bástyát és falmaradványokat tudtak felújítani.

Erdőd vára

Szakács Imre erdődi alpolgármester a Szatmár.ro portálnak elmondta, hogy abban a bástyában, ahol Petőfi és Szendrey 1847. szeptember 8-án összeházasodott, Rákóczi-levéltárat szeretnének kialakítani, a másikban pedig Petőfi-múzeumot.

Erdőd első, négy bástyás várát Drágffy Bertalan, Erdély vajdája építette 1481-ben. A török időkben romossá vált várból Károlyi Sándor építtetett várkastélyt 1727-30 között. A 19. század végén, 1896-ban neogótikus stílusban felújították.

Forrás: MTI