Az apró csendes-óceáni szigetállam, az 1979-ben függetlenné vált Kirabati (korábban: Gilbert-szigetek) kormányzatát drámai döntés meghozatalára kényszerítette a globális felmelegedéssel összefüggésbe hozott tengerszint emelkedés. A 33 kisebb-nagyobb korall-atollból álló szigetcsoport (amelyből 21 lakott) ugyanis hamarosan a Csendes-óceán vízszintje alá kerülhet. Az óceán Kirabati egyes alacsonyan fekvő szigeteit már teljesen elborította, és a vízszint lassan, de feltartóztathatatlanul tovább emelkedik. A 131.000 főt számláló szigetcsoport lakosságának kétharmada a legnagyobb szigeten, a második világháború csendes-óceáni hadi eseményeiből is jól ismert Tarawa-atoll területén él. A szigeteket a folyamatosan süllyedő egykori vulkáni eredetű fenékhegyek platóján megtelepedett zátonyalkotó (hermatipikus) korallok által épített atollok alkotják. Az atollok lagúnán belüli szárazulatai alig egy-két méterre emelkednek a Csendes-óceán vízszintje fölé, így az emelkedő tengerszint miatt az óceán hamarosan elnyeli a teljes szigetcsoportot.
A pacifikus mini-állam elnöke, Anote Tong minap bejelentette, hogy a lakosság elköltöztetése érdekében tárgyalásokat kezdtek a szomszédos Fidzsi-szigetek kormányzatával. Az előzetes tervek szerint, Fidzsi második legnagyobb szigetén, Vanua Levun lelnek új hazára a szülőföldjüket elhagyni kényszerülő kirabati polgárok.
Anote Tong, az apró szigetállam elnöke
Kirabati drámája intő jel a globális felmelegedés egyik közvetlen veszélyt jelentő következményére, a világtenger szintjének megemelkedésére. A tengerszint változása azonban egyáltalán nem számít rendkívüli jelenségnek a Föld történetében. A világtenger szintjét alapvetően az óceáni medencékben lévő víztömeg mennyiségének, illetve a tengeri medencék vízbefogadó képességének a változásai befolyásolják. A tengerelöntésnek, vagyis a transzgressziónak ennek megfelelően két típusát különböztetjük meg egymástól. Az egyik típust, amikor a tengeri medencékben lévő víz tömege növekszik meg, például a sarki jégtakarók elolvadása miatt, eusztatikus transzgressziónak, a másikat pedig, amikor a tengeri medencék vízbefogadó képessége csökken ( ezt kiváltó esemény lehet például a jelentős középóceáni hátságképződés) izosztatikus transzgressziónak nevezzük.
A Föld története során a középső kréta időszakban, mintegy 100 millió évvel ezelőtt volt a legmagasabb a világtenger szintje. A globális tengerszint ekkor a mainál 150-200 méterrel lehetett magasabb. A transzgresszió általában lassú, sok százezer, de inkább több millió évig tartó folyamat. A geológiai közelmúltból ismertes azonban a mostanihoz hasonló rendkívül gyors rapid felmelegedés, és drasztikus tengerszint emelkedés is. A legutolsó eljegesedés, az ún. Würm-glaciális végén, mintegy 12.000 évvel ezelőtt megkezdődött hirtelen felmelegedés következtében, egy-két ezer év alatt a sarki jégtakarók gyors olvadása miatt, közel 100 métert emelkedett a világtenger szintje.
A napjainkban észlelhető tengerszint emelkedés elsősorban az északi póluson kimutatható, egyre jelentősebb olvadási folyamattal áll közvetlen összefüggésbe. Néhány évtizeden belül további pacifikus szigetek juthatnak Kirabati sorsára, de ugyanez a veszély fenyegeti többek között a népszerű indiai-óceáni turistaparadicsomot, a Maldív-szigeteket is.
