Megnyitotta kapuit a Villa Romana Baláca

Megnyitotta kapuit a veszprémi Laczkó Dezső múzeum római villagazdasága, a Villa Romana Baláca, amely idén egy 130 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően új attrakciókkal várja a látogatókat.

A megszokott májusi időpontnál kicsit korábban nyitották meg Nemesvámos mellett a Villa Romana Baláca kapuit. A nyitásra való felkészülésben nagy segítséget nyújtottak az önkéntesek, a nyitva tartás biztosítását pedig közcélú munkavállalókkal oldották meg.

Nyárra lesz látható annak a kétéves előkészítő munkának az eredménye, amelynek köszönhetően (csaknem 130 millió forintnyi fejlesztéssel) ismét várják a látogatókat. A tervek szerint júniustól lesz teljes formájában látható a korabeli ebédlő hangulatát idéző szoba korhű bútorzattal és falfestéssel, valamint akkorra készülnek el a multimédiás információs pultok, valamint a 3D-s vetítőterem.

Április 26-tól kezdik el lefektetni azt a mintegy 700 ezer darabból álló mozaikmásolatot a lakóház 20-as szobájában, amely – mérete és minősége miatt – egyedinek számít a világon. A mozaikmásolat szintén nyárra készül el, a lakóház a munkálatok alatt is nyitva áll.

A római villagazdaság idei első nagyrendezvénye június 1-jén este lesz: Kövi Szabolcs koncertezik, másnap római kort idéző programmal, színdarabokkal, római hadi bemutatóval várják a látogatókat. Emellett kerékpártúra, lovas-boros program is szerepel a balácai kínálatban.

A Villa Romana Baláca Veszprémtől mintegy 9 kilométerre, Nemesvámos és Veszprémfajsz határában fekszik. Az egykori Pannonia Provincia területén 1904-ben földművesek bukkantak a szántóföldben rejtőző római kori földbirtokközpont maradványaira. A több tucat épület romjainak feltárása régészeti sikertörténet, az ásatások a mai napig folyamatban vannak – olvasható a Lackó Dezső Múzeum honlapján.

A villagazdaság Közép-Európa egyik legjelentősebb római kori emléke, egykor csaknem 10 hektárnyi területet foglalt magába. A földbirtok-központ főépületét számos melléképület egészíti ki; a lakóházakhoz fürdők, gazdasági épületek és egy monumentális temetkezőhely is tartozik. A római kori park része a fűszer és növénykert valamint a kőtár, amely a Veszprém megye településein talált római kori kőfaragások gyűjtőhelye.

Forrás: MTI