Meteoritokból származhat a Mars légkörében lévő metán

A Mars légkörében lévő kis mennyiségű metángázt nem az élővilág termeli, hanem meteoritok hozhatták a vörös bolygóra – állítja legújabb kutatásai alapján egy nemzetközi tudóscsoport, amely a Nature csütörtöki számában tette közzé tanulmányát.

A projektben az Edinburghi Egyetem, a mainzi Max Planck Kémiai Kutatóintézet, valamint az Utrechti Egyetem kutatói vettek részt.

Amióta tíz ével ezelőtt felfedezték, hogy a Mars légköre metánt tartalmaz, a gáz eredete állandó viták tárgyát képezi. A metán ugyanis szénhidrogén, azaz karbont tartalmaz, amely minden élőlényben megtalálható, így sokan azt feltételezték, hogy élővilág a forrása – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

“A metán nem marad meg a légkörben, ami azt jelenti, hogy valamilyen folyamat állandóan újratermeli. Évek óta folyik a vita, hogy biológiai, kémiai vagy geológiai-e a metánutánpótlás forrása” – magyarázta Andy McLeod, az Edinburghi Egyetem kutatója,a tanulmány társszerzője.

Mint kifejtette, biológiai forrás azt jelentené, hogy van élet a vörös bolygón. Korábbi kutatások viszont kimutatták, hogy a Föld légkörében széteső meteoritok által kibocsátott metán mennyisége elhanyagolható, eddig viszont senki sem ellenőrizte, hogy a napsugarak hatására felszabadul-e metán a meteoritokból.

Andy McLeod és csoportja azt kutatja, hogyan hat az ibolyántúli sugárzás az élő és halott vegetációra a Földön.

“Néhány éve fedeztük fel, hogy metán szabadul fel az élő és elpusztult növényekből az ibolyántúli sugárzás hatására. Így elgondolkodtunk azon, hogy mi történik, ha Földön kívüli eredetű anyagot teszünk ki a Nap sugarainak” – fejtegette Andy McLeod.

A kutatók az úgynevezett Murchison-meteoritból vett mintákkal kísérleteztek. Az 1969-ben Ausztráliában, Victoria államban, Murchison közelében földet ért meteorit úgynevezett szenes kondrit, amely viszonylag nagy mennyiségben tartalmaz vizet és szerves vegyületeket. A választás azért esett a Murchison-meteoritra, mert hasonló összetételű égi vándorok bombázzák a vörös bolygó felszínét.

“Amennyiben sok meteorit tartalmaz néhány százaléknyi szerves anyagot, ez részben megmagyarázhatja a metán szintjét a Mars légkörében” – emelte ki a kutató.

A kísérletek során a meteoritmintából a vártnál lényegesen több metán szabadult fel.

 

“Nem tudjuk megmondani, honnan származik a metán, ám eredményeink egyértelműen igazolják +égi+ eredetét” – mondta.

Ugyanakkor Andy McLeod arra mutat rá, a metán felszabadulásához az kell, hogy erózió rombolja a kőzetet, ugyanis az ibolyántúli sugárzás nem tud áthatolni az ásványon.

“Nem zárjuk ki, hogy biológiai eredetű metán is lehet a Mars légkörében, ám eredményeink nem bizonyítják ezt az elméletet” – összegezte Andy McLeod.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek:
A marsjáró önarcképe
A homokdűnék a Marson éppúgy viselkednek, mint a Földön
Piramis alakú szondák kutatnának a marsi élet után
Ahogy a NASA látja a világot