Múzeumok Éjszakája országszerte

Június 16-án országunk múzeumai ismét megnyitják kapuikat az éjszakai múzeumjárás kedvelőinek: 10. alkalommal rendezik meg hazánkban a Múzeumok Éjszakáját. Egy kis ízelítő a sokszínű programból.

A fővárosban 92 intézmény 102 helyszínen, vidéken pedig 126 intézmény 176 helyszínen kínál kulturális programokat és szórakozást. A múzeumok éjszakáján minden részt vevő intézménybe belépést biztosító karszalagokat lehet váltani, felnőtteknek 1600, gyermekeknek 600 forintért. A karszalaggal a rendezvény ideje alatt ingyenesen igénybe vehetők a BKV járatai, de külön múzeumi buszjáratok is indulnak majd.

Budapest

Vigyázz, Lépcső! címmel a Budapesti Fesztiválzenekar minikoncertje nyitja meg hivatalosan az idei múzeumok éjszakáját 18 órakor a Szépművészeti Múzeum főlépcsőjén, az épületben pedig többek között fotóműhely, sanzonest, slam poetry-verseny, az Ión Udvar kivetítőjén a foci Eb, és nem utolsósorban a múzeum kiállításain tartott számos vezetés várja a látogatókat.

Idén először nyit ki és változik “múzeummá” a Fővárosi Nagycirkusz a Múzeumok Éjszakáján. A látogatókat különleges produkciók, cirkuszi relikviák tárlata, filmbemutató és éjszakai varieté szórakoztatja. Este 10 óra után egy kis időre szabad lesz a porond és bárki felléphet, aki szeretné kipróbálni ügyességét. A nagyközönség először láthatja Zsingor Dániel rendezésében a Tirfor – Az ördögkötél című filmet, amelynek helyszíne egy titokzatos cirkusz. Éjfélkor kezdődik a varieté és fülledt mulatóvá változik a manézs.

A Vajdahunyadvár udvara és különböző termei szombat délután négy órától vasárnap hajnali két óráig fogadják az érdeklődő közönséget. A vendégek kézműves foglalkozásokon, gyógynövény és erdei gomba bemutatón vehetnek részt, valamint az erdőkről, az erdőgazdálkodásról szóló filmeket tekinthetnek meg. Az Erdő Szentélyében egy 12 állomásos interaktív erdei élménypálya is nyitva áll kicsik és nagyok előtt. Akárcsak tavaly, az idei rendezvénynek is elengedhetetlen eleme a kirakodóvásár, amelyen ismét különös hangsúlyt kapnak a fából és erdei termékekből készült tárgyak, élelmiszerek. A programok között várhatóan nagy érdeklődés kíséri a “szelíd vadállatok” bemutatását. A városokba egyre gyakrabban beköltöző erdei állatok, így róka, borz, nyest, görény is látható, a bátrabbak számára simogatható lesz.

A Műcsarnok aktuális tárlatait maguk a művészek ismertetik meg a közönséggel: a Láthatatlan rajzok című kiállításon Magyarósi Éva, az Európai utasok – Kolozsvári képzőművészet az ezredforduló után című tárlaton Berszán Zsolt tart vezetést.

Más jellegű élmények érik a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermébe ellátogatókat, ahol Furudate Jukakó és a Vajda Gipsy Koncertzenekar muzsikál együtt, míg az intézmény idei kiemelt témájához, a hungarikumokhoz kapcsolódó programokkal várja a közönséget.

“Fájdalompiacot” is tart szombat este a Ludwig Múzeum (Lumú): a Made in China-Made in Hungary cserebere résztvevői egy-egy műtárgyat vihetnek haza rajzeszközökért cserébe, támogatva a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítványt, a Lumú Mapplethorpe-kiállításán pedig Alföldi Róbert vállalt vezetést.

A Magyar Nemzeti Galéria ad otthont a MOME Diploma 2012 divatshow-nak, melynek során a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzős textiltervező hallgatóinak diplomamunkáit láthatja a közönség. Az MNG Ferenczy Károly-kiállításán többek között Wahorn András, míg a 20. századi gyűjteményben Rockenbauer Zoltán vezeti körbe az érdeklődőket.

Camden Townban érezhetik magukat az Iparművészeti Múzeum brit vásárába látogatók, de a londoni Victoria & Albert Museum péntektől látogatható kiállításához kapcsolódva az Üllői úti intézmény többek között a HOPPart Beatles-koncertjével, a Vaslady című film vetítésével és Nádasdy Ádám estjével is készül a Múzeumok éjszakájára.

Kadarka Szalon, Csernik Szende lábbábos előadása és városligeti omnibuszos körutazás is szerepel a Mezőgazdasági Múzeum szombati programjában, Budafokon pedig ezen a napon nyílik meg a Törley Pezsgőpincészet új látogatóközpontja.

A Hadtörténeti Múzeum programjai idén az antik Rómába viszik a látogatót: lesz légiós harcászati és alaki bemutató, összecsapnak a gladiátorok, de nem hiányoznak a kézműves foglalkozások sem. A Ferihegy Repülőgép Emlékparkban testközelből lesz megtekinthető a Készenléti Rendőrség egy MD-550-as helikoptere, és 24 év mozdulatlanság után beindul egy Il-14-es is.

A MÁV Csoport is több helyszínnel kapcsolódik a múzeumok éjszakájához: szombaton este Budapest-Nyugati pályaudvaron az utasok megtekinthetik a Királyi Várót, amelynek kertjében a MÁV Szimfonikus Zenekar művészei zenélnek. A Nyugatiból éjjeli ingyenes múzeum-retróvonat indul zene- és bárkocsival a Vasúttörténeti Parkba. A mécsesekkel kivilágított parkban matuzsálem járművek parádéja, nosztalgia diszkó kocsi, és egyebek mellett a nemrég felújított 100 éves Orient étkezőkocsi várja a látogatókat.

Szombat este olyan különleges helyszínek is megnyílnak, mint a Magyar Televízió Látogatóközpontja, a Magyar Nemzeti Bank vagy a Puskás Ferenc Stadion, ahol bárki rúghat tizenegyest, leülhet a kispadra, illetve meglátogathatja a válogatott öltözőjét is.

A Füvészkertben húsevő növényeket lehet etetni, a Magyar Természettudományi Múzeum más programok mellett preparálási bemutatót tart, míg az Állatorvos-történeti Gyűjtemény látogatói többek között arra kaphatnak választ, hogy tényleg a hajunkba gabalyodik-e a denevér.

Térképtárának új programjait interaktív foglalkozások keretében mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár a Múzeumok éjszakája programsorozaton: gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt különleges élményt ígér a “Tengerek, óceánok szerelmesei: Ismerkedés a helymeghatározási műszerekkel” című kiállítás. A múzeumok éjszakáján a könyvtár munkatársai bemutatót tartanak a régi korok legfontosabb földrajzi helymeghatározási műszereinek használatából, ahol az érdeklődők maguk is kipróbálhatják az eszközöket. A nemzeti könyvtár térképgyűjteményének alapját gróf Széchényi Ferenc több ezer darabos gyűjteménye képezi. A több mint 300 hajózási térkép között holland francia, angol, spanyol és dán tengerészeti kiadványok is láthatók.