Visszavárják Szecsuánba a kölcsönadott pandákat

Ősszel visszatérhet szűkebb hazájába az a hatvan óriáspanda, amelyeket különböző állatkertek fogadtak be azt követően, hogy négy éve nagy erejű földrengés pusztított Szecsuan tartományban.

Az új pandatenyésztési központ a tervek szerint szeptemberre készül el teljesen, ami azt jelenti, hogy a pandák hazatérhetnek – jelentette be Csang Ho-min (Zhang Hemin), a volungi (Wolong) óriáspanda-kutató központnak az igazgatója.

A központ – amely a világon a legnagyobb a maga nemében – a 2008. május 12-i, Richter-skála szerinti 8-as erősségű földrengés epicentrumától alig több mint 30 kilométerre található, és komoly károk érték; a pandák lakhelyei romokba dőltek, az infrastrukturális létesítmények használhatatlanná váltak. A földrengésnek a térségben több mint 80 ezer ember esett áldozatul.

A földmozgás következtében egy panda kimúlt, több mint hatvan vált otthontalanná. 2008 augusztusában a hajléktalan pandák felét különböző állatkertekbe költöztették, így jutott belőlük Kantonba, Sanghajba, Vuhanba (Wuhan) és több más városba. A “társaság” másik felét a szintén szecsuani Ja’an (Ya’an) tenyésztő bázisra küldték.

Panda (Forrás: varbak.com)

A volungi központ igazgatója elmondta, miközben a visszatérő állatokat minőségileg jobb körülmények fogadják majd, és a mesterséges tenyésztés színvonala is emelkedni fog, az új helyzetben sokkal inkább fognak a pandák tanítására, képzésére összpontosítani, hogy azok mielőbb visszataláljanak a vad, természetes körülmények közé, tényleges otthonukba. A szakemberek ezzel a beltenyészettel járó veszélyeket is szeretnék csökkenteni.

Az óriáspandák a világ leginkább veszélyeztetett, védett állatfajai közé tartoznak. Vadon körülbelül 1600-an élhetnek, többségükben Szecsuan bambuszerdeiben. További 300-an vannak fogságban, a világ különböző állatkertjeiben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek:
Újabb kispanda került a veszprémi állatkertbe
Megtalálták az óriáspanda unokatestvérét Spanyolországban
Eltűnhet az óriáspanda élőhelye