Trák temetkezéseket fedeztek fel Bulgáriában

Trák temetkezéseket fedeztek fel Bulgáriában a Szófiát a görög határral összekötő Sztruma autópálya építését megelőző feltárások során.

A 2800 éves urnasírokra Pernik járásban, Dren falu közelében bukkantak. A sírmellékletek tanúsága szerint az elhunytak között igen nagy számban voltak trák harcosok – olvasható a Novinite angol nyelvű bolgár hírportálon.

Az ásatások során egy széles kövezett utat is feltártak, amely a Kr.e. 7. században épült. A régészeknek eddig az út 240 méteres szakaszát sikerült megtisztítaniuk.

A szakemberek éjt nappallá téve dolgoznak, mindössze egy hetük maradt a munkára. A feltárásokat hónapokig hátráltatták a térségbeli áradások. Az Európai Unió által finanszírozott projekt szoros építési határideje miatt napokon belül át kell adniuk a terepet.

A trák sírok (BGNES)

“Egy ilyen rendkívüli helyszín megérdemelné, hogy sokkal hosszabban kutassuk, szoros határidők nélkül” – hangsúlyozta Filip Mihajlov régész.

Forrás: MTI
Főkép: Dr. Roy Winkelman, trák sípcsontra erősíthető páncél (Clippix ETC). A fotó a római Kolosszeum Múzeum műtárgyát ábrázolja.

Kapcsolódó cikkek:
Megfejtették a sivatagi Palmüra rejtélyét
Középkori vámpírcsontvázakat tártak fel Bulgáriában
Elveszett ókori város nyomaira leltek Bulgáriában