Red Bull sziklaugrás

Mivel ebben a sportágbanmindenelképesztően gyorsan történik, a legjobb módja, hogy bebizonyítsuk, miért annyira lebilincselő ez a számjáték, ha bemutatjuk a legfontosabb részeit, ehhez pedig a profiknak dobjuk a labdát.

Huszonhét

Az ugrómagasság a Red Bull Cliff Diving Világbajnoki Versenysorozatban 26m és 28m között változik, azért, hogy a sportolók a három másodperces zuhanás közben bonyolultabb gyakorlatokat is végre tudjanak hajtani. „Komolyan kell összpontosítani, elsősorban a szaltó részben. Körülbelül 12m után be kell fejezni a gyakorlatot, hogy a 15m szabad zuhanásra elegendő helyet hagyjunk magunknak; nagyon pontosnak kell lennünk, hogy ezt az arányt tartani tudjuk” – magyarázza a kolumbiai Orlando Duque, a sportág 37 éves vezéregyénisége. 25m-be a klasszis sziklaugrók gyakorlatainak jó részét nehéz lenne belezsúfolni, ugyanakkor27 méterfelett jelentősen nő a becsapódás ereje.

Öt

Miközben három másodperc alatt 0-85km/h-ra gyorsulunk, a vízbe csapódáskor a sportoló kicsit több mint egy másodperc alatt teljesen lelassul. „A sziklaugrásnál olyan gyorsan ér bele a vízbe az ember, hogy a víz hihetetlen erővel lassít. Ha beleugrasz a vízbe a medence széléről és egyenesen lemerülsz, valószínűleg elég mélyre érsz. Ha magasabbról ugrasz, a felületi feszültség hirtelen lelassít, aztán homorítasz, és csak három métert mész lefelé – magyarázza az amerikai ugró, Kent De Mond. A kilencszeres világbajnok Duque így határozza meg: „extrém lassulásról van szó. Másfél másodperc, és megállsz. A testre a belépéskor óriási erő hat, amimindenalkalommal fájdalmas élmény, még jó ugrás esetén is, viszont a fájdalom hamar elmúlik. Szinte olyan, mint egy autóbaleset, amit sérülés nélkül megúszol. Egy versenyen gyakorlatilag négy alkalommal szenvedünk autóbalesetet védőfelszerelés nélkül, a nap végén pedig épségben távozunk.”

Fejjel vagy lábbal

A sziklaugrás hallatán az emberek többségének egy bizonyos kép jut eszébe:Acapulcoés az öngyilkosjelölt ugrók fejjel előre tűnnek el a tengerben. „Lehet fejjel előre ugrani; de valószínűleg megsérülnél, és csak egyszer ugranál. Nehéz ugrásokat csinálunk, a becsapódás pedig körülbelül kilencszer akkora, mint az olimpián a legmagasabb toronyból bemutatott ugrás esetében” – magyarázza a 29 éves De Mond. Az egybehangzó válasz egyszerű és kézenfekvő: A lábizmok egyszerűen sokkal erősebbek a csukló- és nyakizmoknál.

Bűvölet

A sziklaugrás kétségtelenül az egyik legtisztább sportág a világon, a művelőit és a közönséget egyaránt elbűvöli. A kolumbiai Orlando Duque szerint ez nagyrészt a becsapódáson múlik: „A vízbe érkezés nagyon gyors és nagyon hangos. A víz felettmindennagyon gyorsan történik, aztán egy nagy csattanást hallasz, és hirtelen a víz alatt vagy, ésmindencsendes. Csak a buborékokat hallod magad körül. Szürreális élmény. Amikor leérsz a víz alá, azt mondod magadban: „hűha, mi történt?”. A becsapódás, az adrenalin, ésminden, ami a testeddel történik, rohamként tör rád. Szerintem az ugrás közben érzett félelem, a sebesség és a vízbe érkezés élménye közötti ellentét az, ami igazán boldoggá tesz bennünket. Ez az, ami még inkább belelkesíti a sziklaugrókat.” Azokat szintén, akik nemrég óta művelik ezt a sportágat, és gyorsan megfertőzte őket a sziklaugró-láz, ahogy ezt a tavalyi szezon újonca, Steven LoBue megerősíti: „Imádom ezt a sportot, mert olyan érzetet ad, amit sehol máshol nem találsz meg. Annyira tiszta. Csak te vagy, és a tested, és amire felkészítetted a testedet. Ez a repülés-közeli érzés fogott meg.

A 2012-es Red Bull Cliff Diving Világbajnoki Versenysorozat

A világ legjobb sziklaugrói a gravitáció ellen. Pörgések és szaltók 27 méteren keresztül a levegőben, aztán három másodperc múlva csobbanás a vízbe 85km/h-s sebességgel. Mindössze három évvel indulását követően a Red Bull Cliff Diving Világbajnoki Versenysorozat a világ műugróinak legrangosabb versenyévé nőtte ki magát. 2012-ben ez az egyedülálló versenysorozat ismét káprázatos és lélegzetelállító ugrásokkal örvendezteti meg a június és szeptember között a világ 7 pontját, Európát, Észak-Amerikát és a Közel-Keletet is érintő versenysorozat állomásaira kilátogató nézőket. Az idény során tizenegy versenyző méri össze erejét a világbajnoki cím elhódítása, valamint a sziklaugrás szellemiségének további terjesztése reményében.

Forrás és fotók: Red Bull

Kapcsolódó cikkek:
Az Armstrong-vonalon túlról ugrott Baumgartner
Kalandtúra az Amazonas forrásától a torkolatig
Bázisugrás a Névtelen Toronyról