A biolumineszcencia nem ritka jelenség a természetben: számos gomba, állat és növény képes egyszerű kémiai folyamatokat felhasználva világítani. Lássuk most a legfurcsábbakat közülük!
A biolumineszcencia számos okból kifejlődhetett a természetben: néhány állat a ragadozókat tartja távol vele, néhány éppen ragadozói képességeire segít rá egy cseppet azzal, hogy így csalogatja magához a prédát, de van olyan is, amely csak a mélytengeri, fénytelen környezethez alkalmazkodik így.
Az ördöghal
Az atlanti ördöghal (kevésbé fenyegető nevén az európai horgászhal) még nagy jóindulattal sem nevezhető szép állatnak. Az Atlanti-óceán több ezer méter mély vizeiben a nőstény horgászhal kiveti a saját csaliját: maga után hurcolja világító csápjait, amelyek becsapják a zsákmányt, és a hal közelébe csalogatják a gyanútlan, éhes, hínárra számító halakat. Fején is található egy hosszú lámpához hasonló, világító „fényszóró”, amellyel jól lát a fénytelen környezetben. A lámpa fényét egy biolumineszcencia-baktérium okozza, amíg a világító álhínár fényét maga a hal termeli.
Az ördöghal nősténye és hímje
A vámpírtintahal
Ez az ígéretes nevű nyolckarú 600-1200 méteres mélységben él a trópusi és mérsékelt övi óceánokban. A vámpírtintahal gyakorlatilag fényvillanásokat bocsát ki a biolumineszcenciával megtoldott csápjaiból, amelyeknek hosszát és ütemét teljesen kontrollálni tudja – ezzel zavarja meg ugyanis támadóit, amelyek megriadnak a furcsa jelenségtől. Ha éppen nem „vakuzik”, az állat sötét köpeny alá bújik: felemeli csápjait, amelyekhez sötét bőrlebeny tartozik, így gyakorlatilag eltakarja magát a ragadozók elől. A tintahal ezért a furcsa védekező mechanizmusáért kapta becenevét – vért nem iszik, sőt, a tudósoknak jelenleg fogalmuk sincs, mivel táplálkozhat.
A vámpírtintahal (Fotó: Flickr, lavacaesferica)
Kristálymedúzák
A világító lila, zöld peremű medúzák a Csendes-óceán észak-amerikai partjainál élnek. Ezek a különleges állatok két módszerrel fénylenek: egyrészt a szervezetükben található kalcium és protein lép reakcióba egymással (ez adja a lilás-kékes fluoreszkáló színt), másrészt egy GFP nevű fehérje elnyeli a lila színt, és átalakítja zölddé. Mióta ezt a GFP fehérjét felismerték a kutatók, számos egyéb kísérletben hasznosították már: többek között befecskendezik az állatok véráramába, hogy megfigyelhessék bizonyos biológiai folyamatok lezajlását.
Kristálymedúza
Világító óceán
Láttátok már az óceánt látszólag minden ok nélkül ragyogni éjszaka? Nekem még nem volt szerencsém hozzá, de számos őskori és ókori civilizációnak igen, akik szentül hitték, hogy mágia áll a jelenség hátterében. A neonszínű víz azonban nem mitikus lények, hanem a dinoflagellaták műve, amelyek tulajdonképpen ostoros kovamoszatok (ez egyfajta plankton), és biolumineszcencia segítségével világítanak. Azt tudjuk, hogyan érik el a neonszínt, azt viszont nem, hogy miért: a kutatók úgy gondolják, hogy valószínűleg elijeszteni akarják a ragadozókat, esetleg jelezni a többieknek, ha a közelben vannak – egy biztos, gyönyörű látványt nyújtanak a vízben.
Neonszínű óceán (fotó: www.toptenzpictures.com)
Talán a legijesztőbb mind közül
A viperahalfélék családjába tartozó „stoplight loosejaw fish” (tükörfordításban: jelzőlámpás lazaállú hal) könnyedén adhatta az inspirációt bármelyik B kategóriás, szörnyüldözős horrorfilmnek. Nevét a vacsoraszerzés folyamatának két szakaszáról kapta: először is az orrán piros fényjeleket kezd kibocsátani, hogy megtalálja a potenciális főfogást, a vörös rákot. Amint megtalálja az állatot, a hal kiakasztja tekintélyes méretű állkapcsát, és bekebelezi a gyanútlan áldozatot. Az igazi turpissága a módszernek az, hogy a vörös rák nem látja a vörös színt, így fogalma sincs, hogy éppen ez a horrorisztikus teremtmény közelít felé – csak akkor jön rá, amikor már túl késő.
Stoplight loosejaw fish
A vörös rák visszavág
Bár az előző bekezdésben igazán rossz színben tüntettem fel a mélytengeri rákot, közel sem annyira elszomorító a helyzet: a rák ugyanis könnyedén megvédi magát, ha idejében rájön, hogy el akarják kapni. A Systellaspis pellucida faj például fluoreszkáló folyadékot „köp” a ragadozó felé, amely összezavarja éppen annyira, hogy a rák el tudjon menekülni.
Systellaspis pellucida
Világító falak
A Kajmán-szigetek egyik öblében található, nagyjából 300 méter magas „Véres Öböl Falat” olyan korallréteg borítja, amely állat- és növényfajok ezreinek ad otthont. Ezek közül számos él a biolumineszcencia eszközeivel is. Ezt a gyönyörű fotót a búvárok infravörös lámpával felszerelkezve készítették, hogy megörökíthessék a csodálatos színeket.
Világító falak (fotó: Jim Hellemn)
Forrás: Life’s Little Mysteries
Főkép: Flickr (catalano82)
Kapcsolódó cikkek:
Az állatok szemén keresztül
A világító cápák eredetét kutatták
Ismeretlen világ az Antarktisz közelében
Titokzatos élővilágot rejteget az óceánok legmélye
