Földközeli kisbolygót fedeztek fel magyar és szlovák csillagászok

Ötszáz méter átmérőjű földközeli kisbolygót fedeztek fel magyar és szlovák csillagászok.

Az aszteroidát a Piszkéstetőn készült felvételek rögzítették, ám a közel merészkedő égitestet ezúttal egy szlovákiai amatőr csillagász vette észre a képeken – olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.

Földközeli kisbolygó minden olyan égitest, amely 1,3 CsE-nél jobban megközelíti a Napot. (A csillagászati egység a Nap és a Föld átlagos távolsága, 1 CsE = 149 597 870 kilométer). “Ez még nem jelenti azt, hogy keresztezhetik is a Föld pályáját, de ezekre a kisbolygókra hosszabb távon érdemes odafigyelni, mert pályájuk változhat úgy, hogy valóban veszélyessé válnak” – hangsúlyozzák a szakemberek.

A kisbolygók naprendszerbéli elhelyezkedését mutató animáción világoskék ívek jelzik a nagybolygók pályáit, a zöld pontok a Mars és a Jupiter között keringő főövi kisbolygókat mutatják, míg pirossal a bolygónkat is megközelítő égitesteket jelölték. (Minor Planet Center)

Lassan másfél évtizede folyik kisbolygó-kereső munka az MTA Csillagászati és Földtudományi Központ Piszkéstetői Csillagvizsgálójában. A 60 centiméteres Schmidt-teleszkópra szerelt régi kamerával csak az Andromeda-köd központi része fért rá egy-egy felvételre. A két évvel ezelőtt a Lendület Fiatal Kutatói Program támogatásával beszerzett 16 megapixeles digitális kamera a korábbinál tízszer nagyobb égterület rögzítését teszi lehetővé, segítségével ma már a galaxis fő tömegét egyetlen képen tudják rögzíteni.

Az MCSE hírportálja szerint “a hatékonyság növekedését jól jelzi, hogy a régi kamerával 12 év alatt egyetlen földközeli kisbolygót sikerült felfedezni, az új berendezéssel szűk két év alatt négy különleges égitest is horogra akadt”.

A Schmidt-teleszkópba szerelt régi kamerával csak az Andromeda-köd központi része fért rá egy felvételre (fehér keretben). Az új detektor segítségével ma már a galaxis fő tömegét egyetlen képen tudják rögzíteni, melyen a két legfényesebb kísérőgalaxis, az M32 és az M110 is látható.

A Sárneczky Krisztián által június 14-én készített felvételek a Hercules-csillagkép délkeleti részét mutatták, amely közel esik a Tejút sávjához, így a képeken rengeteg csillag mutatkozott. A képeket két nappal később a piszkéstetői csoporthoz csatlakozott érsekújvári amatőr csillagász, Kürti István nézte át és azonosította a kisbolygót.

Mivel a kisbolygó felfedezése után felkerült az új földközeli égitestek követését koordináló nemzetközi honlapra, a következő órákban orosz, olasz, spanyol és cseh csillagászok is megerősítették létezését.

A felfedező képhármas egy részlete, melyen középtájt látható a felfelé mozgó, az egyedi képek 150 másodperces expozíciós ideje alatt csíkot húzó kisbolygó. Az ilyen fajta nyomokat csak az ember képes észrevenni, megfelelő szoftvert a mai napig nem sikerült írni a probléma megoldására.

“Az elmúlt két hétben összegyűlt közel kétszáz megfigyelés alapján bebizonyosodott, hogy egy korábban sosem észlelt, körülbelül 500 méter átmérőjű égitestet sikerült felfedezni, amely ugyan nem keresztezi a földpályát, de 1,214 csillagászati egységre megközelíti a Napot és 0,202 csillagászati egységre bolygónkat. A 2012 LG11 ideiglenes jelöléssel ellátott kisbolygó Nap körüli keringési ideje 2,86 év, pályahajlása még a földközeli égitestek között is nagynak számító 37 fok. Május 30-án járt legközelebb bolygónkhoz, ekkor 0,225 CsE választotta el tőlünk. Fényessége elérte a 17,5 magnitúdót, ám pontosan a Tejút csillagokkal zsúfolt sávja előtt látszott, ahol a keresőprogramok nem kutatnak, mivel a szoftvereket teljesen összezavarja a sok csillag. A rejtőzködő kisbolygó június közepére került csillagokban szegényebb területre, ahol végül a magyar és szlovák csillagászoknak közös erővel sikerült megtalálniuk” – olvasható az MCSE honlapján.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek:
Földközeli aszteroidákat kémlelne az új műhold
Nem is olyan távoli a kereskedelmi űrutazás?
16. NEEMO küldetés
Bekapcsoltak az autók riasztói a meteor hangjától
Újabb földsúroló aszteroida kerül a Föld közelébe