Nagy római kori temetőt tártak fel Nagy-Britanniában

Nyolcvanöt római kori sírt tártak fel brit régészek Norfolk grófságban, Attleborough közelében egy építkezést megelőző leletmentő ásatások során: a nekropolisz a K.r. 3-4. századból származik.

“Norfolkban eddig összesen 300 római temetkezést tártak fel, így 85 sír felfedezése fantasztikus lehetőséget kínál arra, hogy megvizsgálva a csontvázakat megismerjük a korabeli népesség életmódját és étrendjét” – hangsúlyozta David Gurney, a norfolki tanács történelmi örökségvédelmi szakembere.

Chris Birks régész szerint a temető egy földművelő közösség lakta településhez tartozhatott, bár magát a falut még nem sikerült meglelni.

A feltárások során mindössze egy sírmellékletet, egy vasgyűrűt találtak – olvasható a BBC News hírei között.

A régész érdekességként elmondta, hogy a sírok egyikében egy olyan személy aludta örök álmát, akinek a fejét halála után leválasztották a törzséről, majd az elhunyt lábai mellé helyezték. Birks szerint azonban hasonló temetkezésekkel más római kori nekropoliszokban is találkoztak.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek:
Több százezer lelet került elő az ókori Brigetio feltárása során
Bizarrnak találják az ősi “Tehénnő” maradványait
Ókori rontások szövegére derült fény
Interaktív útvonalkereső – a Római Birodalomban