Megkezdték a kunokról szóló új állandó kiállítás felépítését Karcagon

Megkezdődött a kunokat bemutató új állandó kiállítás felépítése a Györffy István etnográfus nevét viselő karcagi múzeumban; a tárlat az Alföldön letelepedett és asszimilálódott kun népcsoport történetét, életmódját és hagyományait tárja majd látogatóbarát módon az érdeklődők elé.

Nagy Molnár Miklós, a közgyűjtemény igazgatója hétfőn MTI-nek elmondta, hogy a kunok világát a múzeum saját tárgyi és dokumentumgyűjteményéből jelenítik meg, több tízezer fotó és kereken hétezer tárgyi eszköz közül válogatják ki a leginkább odaillőket. Hozzátette: jelenleg a másfél-két évtizedre tervezett kiállítás berendezését végzi látványterv alapján egy szakcég.

Nagy Molnár Miklós tájékoztatása szerint A kunok öröksége – Népélet a Nagykunságban címet viselő tárlat a kunok betelepülésével, beilleszkedésük folyamatával indul.

A múlt nevezetes eseményei közül felidézik például az 1745. évi jászkun önmegváltást, valamint azt, hogy a visszaszerzett szabadság hogyan hatott a Nagykunság gazdasági, társadalmi fejlődésére, a kun tudat kialakulására. Emellett nyomon követhetők lesznek a Tisza szabályozásával járó életmódbeli változások és a táj főbb gazdasági ágazatainak jellemzői is. Kiállítják azokat a motívumokat és díszítő eljárásokat, amelyek a mai napig hatnak Karcag és a Nagykunság népművészetében.

A novemberben megnyíló, 217 négyzetméternyi kiállítás anyaga 8 termet tölt meg, a háttereken a kunok által kedvelt kék és árnyalatai, illetve annak komplementer színei fognak dominálni.

A tárlat megvalósítását a kulturális tárca 22 millió forinttal támogatja a látogatóbarát környezet kialakítását szorgalmazó Alfa program keretében.

Az 1952-ben létrejött karcagi Györffy István Nagykun Múzeum 1968-ban költözhetett mai otthonába, az 1830-as években épült kúriába. Ebben az épületben nyílt meg 1973-ban az első állandó kiállítás Nagykunsági krónika címmel, amely 2009 december elejéig volt látható. Ezután az épület belsejét teljesen felújították, a munkával 2010 őszén végeztek az építők.

Forrás: MTI
Főkép: Kun sisak, MNM 

Kapcsolódó cikkek:
Négy év után újra megnyílik a balatonboglári Gömbkilátó
Szeptember közepéig lesz látható a Titanic 100 című kiállítás
Kopernikusz kéziratát mutatják be Krakkóban