A legfurcsább szobrok

1889-ben a párizsiak az Eiffel-tornyot tartották furcsának, sőt, csúnyának, és minél előbb meg akartak szabadulni tőle. Ha látták volna ezeket a szobrokat, talán máshogy gondolkodtak volna – ezek ugyanis aligha válnak évek múltán városuk ékességévé.

1. Fejjel lefelé

Ez a furcsa szobor Melbourne-ben található, a La Trobe Egyetem parkjában. A létesítmény névadóját, Charles La Trobe-t ábrázolja – fejjel lefelé. A különleges alkotást Charles Rob szobrász készítette Victoria első kormányzójáról, aki a Melbourne-i Egyetem, a botanikus kert és az Állami Könyvtár alapításáért is felelős. Arra, hogy a szobor miért van fejjel lefelé, nincs igazán magyarázat – leginkább azzal szokták indokolni, hogy a művész szerette volna megdönteni a szobrászattal kapcsolatos prekoncepciókat.

2. Az eszköz, hogy gyökerestül kiirtsuk a gonoszt

Magyarul legalábbis hasonlóan hangzik a kanadai Calgaryban található szobor neve: Device to Root out Evil. Ismét egy lázadó szobrásszal van dolgunk, Dennis Oppenheim ugyanis szintén fejjel lefelé alkotott, ő azonban nem emberalakot, hanem egy templomot. A templomépület megfordításának ezúttal filozófiai oka is van: míg általában a torony az ég felé néz, ezúttal a föld felé fordul, hogy így irtsa ki a gonoszt, az ördögöt.

3. Közlekedési lámpafa

Pierre Vivant francia szobrász kreálta ezt a 75 közlekedési lámpából álló szobrot, amely Londonban, Canary Wharf közelében található. Az 1998-ban felavatott alkotás nyolc méter magas, és furcsamód beleillik a fákkal teletűzdelt környezetbe. A szobrász szerint „a szobor utánozza a szomszédos platánfák alakját, a természetet, míg a folyamatosan változó színek a modern épületeket, pénzügyi és kereskedelmi tevékenységet szimbolizálják”.

4. Bohócbalerina

Ez a szobor könnyedén lehetne egy B kategóriás horrorfilm főszereplője, főleg azok számára, akik rettegnek a bohócoktól (vagy a balerináktól, bár valószínűleg ők vannak kevesebben). Jonathan Borofsky alkotása három emelet magas, és még a sokat látott Los Angeles-i közönségnek is megdöbbentő. Akinek a látvány nem elég, annak eláruljuk: a szobor egy gyógyszertár bejárata felett áll – valaha még a lábát is mozgatta, de mostanában ritkán kapcsolják be az ezt lehetővé tevő motort. Valójában a szobor volt itt előbb, a gyógyszertár csak később érkezett: a bohócbalerinát 1988-ban állították helyére, a szobrász célja pedig az volt, hogy ötvözze az utcai előadás művészetét (bohóc) a tényleges, magas szintű előadással (balett).

5. Eljegyzési gyűrűk

Ismét Dennis Oppenheimmel van dolgunk – a fordított templom után most két eljegyzési gyűrűt láthatunk tőle San Diego kikötőjében. Az „Engagement” (Eljegyzés) névre keresztelt szobrok azt szimbolizálják, hogy a házasság két emberből áll – különböző élettel, különböző érdeklődési körrel. A New York-i székhelyű Oppenheim egyébként az egyik legelismertebb kortárs szobrász a világon.

6. Az ujj

Párizsban található ez a furcsa, „The Thumb”-nak (Hüvelykujj) becézett szobor. A 12 méteres alkotás César Baldaccini munkája. 1965-ben felavatott mű 18 tonnát nyom. Különlegesség, hogy hátulján Baldaccini ujjlenyomata található. A művésznek nem ez az egyetlen ilyen alkotása: készített már ujjakat acélból, bronzból, kristályból és márványból is.

7. Az entomológusok álma

A belgiumi Leuvenben található bizarr szobor egy gombostűre tűzött zöld bogarat ábrázol. Az alkotás Jan Fabre műve, és a Történelmi Egyetemi Könyvtár előtt ágaskodik 23 méter magasan. A szobor készítője szerint a bogarak tökéletesen felépített testét hivatott megmutatni.

8. Kéz a sivatagban

Chilében található ez az akár őskori monstrumnak is tekinthető szoborkéz – az igazság azonban az, hogy 1992 készítette egy Mario Irarrazabal nevű szobrász. Messziről először úgy tűnik, mintha a kézhez egyszer csak felbukkanna egy emberi alakzat is, de ahogy közeledünk felé, rájövünk, hogy már csak a sivatag homokjából kiérő kezét láthatjuk. Az Atacama-sivatag egyik látványossága 11 méter magas, és az „Emlékmű a megfulladtakhoz” címet viseli. Van egy hasonló szobor Uruguayban is, amely szintén ezt a nevet  viseli – szerencsére ezen sokkal kevesebb a graffiti, mint sivatagi társán.

Kapcsolódó cikkek:
A világ elfeledett célállomásai
A világ legnagyobb lovas szobra
Elfeledett ékszerdoboz