Denevérek éjszakája a Bükki Nemzeti Parkban

A denevéreket övező előítéleteken szeretne változtatni a Bükki Nemzeti Park a Denevérek éjszakája elnevezésű programmal, amelyet augusztus 25-én rendeznek meg Felsőtárkányban, a nemzeti park látogatóközpontjában.

A rendezvényen a többi között olyan érdekességeket lehet megtudni a bőregerekről, mint hogy a világon több mint 1000 fajuk ismert, amúgy pedig családszeretők és kicsinyeiket “denevér óvodában” nevelik.

A program első részében a nemzeti park Nyugati Kapu Látogató Központjában színes előadás keretében szerezhetnek több információt a résztvevők. Majd a gyerekek kézműves foglalkozáson vehetnek részt, a többi között saját denevért is készíthetnek papír és különféle textilek felhasználásával.

A program második részében a felsőtárkányi tóparton denevérfogó hálókat állítanak fel a nemzeti park munkatársai, hogy befogják a repülő emlősöket, amelyeket így közelebbről is megszemlélhetnek a látogatók. Emellett detektorok segítségével hangosítják fel a denevérek által kibocsátott ultrahangot, amelyet az emberi fül amúgy már nem érzékel.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkeink:
A világ legkisebb emlősei
Mely denevéreket fenyegeti jobban a halálos kór?
Hiába irtják a denevéreket Peruban
Európából származik a denevérjárvány