A leghidegebb Antarktisz-átkelés

Átkelni a legdélibb földrészen magában sem kis teljesítmény – Sir Ranulph Fiennes, korunk egyik legnagyobb kalandora azonban a leghidegebb időszakban, télen akarja átszelni az Antarktiszt.

A Nagy-Britannia legnagyobb élő felfedezői között nyilvántartott lovag, Sir Ranulph Fiennes már mindkét sarkot megjárta, harcolt a Közel-Keleten, elitkatonaként az angol seregben, megmászta a Mount Everestet (65 évesen!), meghódította 7 kontinens 7 legmagasabb csúcsát, a Seven Summitsot és lefutott hét maratont hét nap alatt. Joggal kérdezhetjük, hogy mi jöhet ezután?

Fiennes nem nyugszik – miután az Antarktisz magában már nem kihívás számára, úgy döntött, hogy abban az időszakban próbálja meghódítani, amikor minden „épeszű” ember fejvesztve menekül a kegyetlen hideg elől: az antarktiszi télen.

A kalandor nemrég jelentette be legújabb úti célját. A küldetés igazán kemény lesz: a déli kontinensen télen akár -90 Celsius-fokra is hűlhet a hőmérséklet. A történelem bebizonyította, hogy ez korántsem veszélytelen időszak: ilyenkor vesztette életét a szintén nagyszerű brit felfedező, Robert Scott kapitány és csapata 1912-es expedíciójuk során.

Fiennes a BBC-nek elmondta, hogy különösen sietnie kell a felkészüléssel, mert azt pletykálják, hogy egy norvég expedíció is igényt tart a „leghidegebb Antarktisz-átkelés” címre.

Részleteket ide kattintva olvashattok!

Kapcsolódó cikkek:
Három csúcs egy nap alatt
Megtalálták Scott kapitány hajóját
Rekord meleg az Antarktiszon