Szigetvárosok a világ minden táján

Számos lakatlan sziget rejtőzik Földünk egyes szegleteiben, s még több olyan, mely egyszer ugyan néptelen volt, az évtizedek, évszázadok folytán azonban különleges hangulata örökre magához láncolta az ide látogatót.

Lindau

Lindau történelmi városa a Boden-tó partján, az osztrák, német és svájci határ találkozási pontjának közelében fekszik. A szigetet híd, valamint vasút köti össze a szárazfölddel, s mintegy 3000 lakossal büszkélkedhet. Főként középkori és favázas épületek találhatóak itt. Első írásos említése 882-ből származik. A szigetváros jelképe a kikötő, ahol egy világítótorony és egy oroszlánszobor köszönti a hajókat. Lindau rendkívül népszerű turistaattrakciónak számít, így ez képezi a nyári hónapok fő bevételi forrását.

Santa Cruz del Islote

 

A Kolumbia karibi-tengeri partjainál elhelyezkedő Santa Cruz de Islote-t nem hivatalosan a világ legzsúfoltabb szigetének kiáltották ki. A körülbelül 10 000 négyzetméteres területen 1200 ember él. Santa Cruz-t egészében véve az élők uralják: a lakosok hely hiányában ugyanis kénytelenek egy másik szigeten eltemetni a halottaikat. A legtöbben iskolába és dolgozni is a szomszédos területekre járnak. A Santa Cruz del Islote egyetlen köztere csupán akkora, mint egy fél teniszpálya.

Flores

Flores Jávától keletre található, s a Kis-Szunda-szigetek tagja. Nevének jelentése „virágok [szigete]”. Az utolsó független maja államként tartják számon, melyet a spanyol konkvisztádorok 1697-ben foglaltak el. Területe 13 540 négyzetkilométer, népessége pedig a becslések szerint 1,8 millió. A legtöbb turista a híres inka romváros, Tikal közelsége miatt látogat el Flores-be, mely azonban egymagában is emlékezetes úti cél. Piros tetős házai, keskeny, macskaköves utcái, régi templomai egyedülálló hangulattal kecsegtetnek.

2004 szeptemberében a paleoantropológusok Flores nyugati részén, a Liang Bua barlang közelében apró csontvázakat fedeztek fel – kiderült, hogy a maradványok egy addig ismeretlen emberfajhoz tartoznak, melyet később Homo floresiensis-nek neveztek el. A hobbitoknak is becézett emberek nem nőttek 1 méternél magasabbra. A legrégebbi csontváz 18 000 éves.

Isola dei Pescatori

A „Fishermen’s Island”-nek is nevezett sziget a Borromean-szigetek legészakibb tagja Olaszországban. 50 fős népességével ez az egyetlen, mely egész évben lakott. A375 méterhosszúságú,100 méterszélességű szigetet körülvevő sétányba macskaköves utcák futnak bele. A tradicionális foglalkozás, a halászat még ma is jelen van, ám a szigetlakók legfőbb bevételi forrása a turizmus, melyet a hely festői varázsa garantál.

Mexcaltitan

A mesterségesen létrehozott sziget Mexikó csendes-óceáni partjainál fekszik. A várost mangrove mocsár veszi körül, s az esős évszakban, júniustól októberig a víz elárasztja az utcákat, így a lakók kénytelenek csónakon közlekedni. Néhányan úgy vélik, Mexcaltitan nem más, mint a hajdani Aztlán település, az azték nép ősi hazája. A helyiek ma elsősorban rákhalászatból élnek; jellegzetesség, hogy a város akármelyik pontján találkozhatunk száradó garnélarengetegekkel.

Trogir

A horvátországi Split közelében található Trogir az egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori város Európában. A varázslatos szigetet apró utcácskák hálózzák be, melyeken végighaladva eldugott éttermekre és galériákra lehetünk figyelmesek. A széles tengerparti sétányok a hangulatos, vitorlásokkal teli kikötőbe torkollnak. Trogir számos látnivalóval is büszkélkedhet: az egyik leglenyűgözőbb a város főterén álló román-gótikus stílusban épült Szent Lőrinc-székesegyház, de említésre méltó még a számos egyházi építményen kívül többek között a 15. századi városháza, illetve a középkori erőd.

Nesebar

A bulgáriai szigetvárost a „Fekete-tenger gyöngyeként” is emlegetik, s több mint három évezredes folyamatosan változó történelméről ismeretes. Teljes kiterjedése 31 852 négyzetkilométer, népessége pedig 13 000 fő körül mozog. A település legrégebbi része egy félszigeten helyezkedik el, melyet egy keskeny, mesterséges töltés köt össze a szárazfölddel. A város több megszálló kultúra nyomát viseli. Úgy tartják, itt a legtöbb az egy főre jutó templomok száma, melyek a keleti ortodox gazdag építészeti örökségét képviselik. A város a Fekete-tenger egyik legjelentősebb idegenforgalmi célpontja. Nesebar 1983-tól szerepel az UNESCO Világörökségi listáján.

Manhattan

New York öt városrésze közül Manhattan az, melynek vizuális megjelenése leginkább hasonlít a fejünkben élő New York City-képhez – nem véletlen, hiszen itt találjuk a Nagy Alma legtöbb látnivalóját. A folyókkal körülölelt sziget 87,5 négyzetkilométer kiterjedésű (21 kilométerhosszú, legszélesebb részén pedig 3,7 kilométeres), lakossága nagyjából 1,6 millió. Bár hivatalosan Szövetségi Területnek számít, tulajdonképpen Manhattanhez tartozik a Liberty Island is, melyen a híres Szabadság-szobor kapott helyet.

Velence

A lagúnák városa az észak-olaszországi Veneto régió székhelye. Szokták még az „Adria királynőjének”, vagy a „vizek városának” is nevezni. A csatornákat hidak kötik össze, melyekből több mint 400 található itt. A közlekedés szinte csak a vízen, illetve gyalog lehetséges. Látnivalóit vég nélkül sorolhatnánk, kulturális jelentősége pedig szintén kiemelkedő.

A szigetváros lassanként süllyed, s az őszi és téli dagály alatt a legalacsonyabb területet, a Szent Márk teret teljesen elárasztja a víz. Egyes források szerint Velence százévente 7 centiméterrel lejjebb kerül – ám csak az utolsó évszázad alatt 24 centimétert süllyedt.

Forrás: Touropia

Kapcsolódó cikkeink:
Lakatlan szigetek a világ minden táján
Földünk para-normális vidékei
Lélegzetelállító kertek a világ minden tájáról – 1. rész
Lélegzetelállító kertek a világ minden tájáról – 2. rész