Beszélő bálna?

Némely bálnák rendkívüli módon – szinte a megtévesztésig – képesek utánozni az emberi hangokat – részletezi egy friss tanulmány, azt a belugát állítva középpontba, amely még a vele dolgozó búvárt is kiutasította a vízből.

Egyes bálnák magas fokon képesek utánozni az emberi beszédet – állítják a tudósok egy új tanulmányban, mely a vokális mimika jelenségét helyezi középpontba. A Noc nevű beluga többször is megtévesztette az őt vizsgáló kutatókat: a tudósok nem egyszer hitték azt, hogy távoli beszédet hallanak, miközben csupán a bálna „szólt” hozzájuk; egy nap pedig a Noc-kal dolgozó búvár csodálkozva jött a felszínre, s nem értette, ki szólította ki a vízből – mint később kiderült, a beluga járatta a bolondját vele.

Tipp: Rozmárbébit mentett a WCS

„Rendkívül vokális állatok” – magyarázta Sam Ridgway, a kaliforniai National Marine Mammal Foundation munkatársa, egyben a tanulmány vezető szerzője. Ridgway azt is hozzátette: nem Noc volt az első, aki ilyen sikeresen lemásolta az emberi beszédet. A Current Biology legutóbbi számában megjelent cikk azt írja, a beluga rögzített hangrezgései nagyon közel állnak az emberi beszédhez. A bálna néhány oktávval alacsonyabb hangot adott ki a sajátjánál, így kommunikációja még jobban hasonlított a miénkre.

Ridgway elmondta, hogy Noc hosszú idő óta rendkívül szoros kapcsolatban állt az emberekkel, és sokat hallotta őket mind a víz alatt, mind a felszínen. Noc életkorával kapcsolatban egyébiránt különböző források más és mást állítanak: egyesek szerint 9, mások szerint 15 éves volt, mikor beszédképességei kifejlődtek. A Discovery News publikációjában az olvasható, hogy az állat 30 évig élt az alapítványnál, azonban felnőttkorára abbahagyta az emberi beszéd utánzását.

Tipp: Kihez tartozik a titokzatos szemgolyó?

Akkoriban Ridgway egy tudományos konferencián is bemutatta az újszerű felfedezést, ám az ehhez kapcsolódó kutatási projekt finanszírozására egészen a közelmúltig nem került sor, mikor is kollégái arra biztatták a tudóst, tegye közzé az eredményeit. A kutatóknak több elképzelésük volt arra vonatkozóan, miért hagyta abba a bálna a „beszélgetést”. Biológiai magyarázatként szolgálhat az ivarérettséggel járó hormonális változás, de fennáll annak a lehetősége is, hogy Noc egyszerűen csak megunta a játékot. A beluga öt évvel ezelőtt pusztult el.

Tipp: Kerülik a holdfényt a holdfóbiás denevérek

Az eredmények ösztönözhetik a kutatókat, hogy megpróbálják beszédre oktatni a bálnákat, ám nem biztos, hogy tudományosan értékelhető eredményeket érnek el – véli Ridgway.

Hallgasd meg Noc-ot itt:

Forrás: Discovery News
Főkép:  Steve Snodgrass/Flickr