Elértük a Jupitert

39 évvel ezelőtt a Pioneer-10 űrszonda az emberiség történelmében először ért el gázbolygót, a Jupitert. A  Pioneer–10 az amerikai Pioneer-program űrszondája, egyben az első is, amely elhagyta a belső Naprendszert (a bolygók övezetét). 1998-ig volt a Földtől legtávolabb “elcsavargott” űreszköz, de ekkor a Voyager-1 megelőzte, amelynek távolsága a Földtől 2012 augusztusában 121,5 csillagászati egység (18,2 milliárd km) volt. A Voyager-1 az úgynevezett „stagnálási zónán” halad keresztül, amiben a napszél és a csillagközi gáz keveredik. Ezt a Naprendszer határvidékének tekintik.
Fotó: NASA