Nem csak a majáké a világvége – a hopik

Bár mindenki a maják világvége-jövendöléseiről beszél, az igazság az, hogy korántsem ők voltak az elsők, akik alapanyagot szolgáltattak a teória követőinek. Számos más ókori civilizáció is megalkotta a saját világvége-történetét – ezek közül sok lényegesen izgalmasabb, mint a maja naptármódszer. Új sorozatunkban bemutatunk néhány olyan kultúrát, amelyeknek pontos elképzelései voltak arról, hogyan fog véget érni világunk.

Az emberek házakat építenek az égben

A hopi indián törzs ma egy 6 500 négyzetkilométeres arizonai rezervátumban él. 2010-ben létszámuk 6946 fő volt. A hopi hagyományőrző nép, köreikben még mindig él őseik mondavilága – és benne az egyik legrészletesebben kidolgozott világvége-mítosz, a Tisztulás Napja.

Az indián törzs szerint 10 jel figyelmeztet majd minket a végveszélyre, mindegyiket nagy változás követi bolygónkon. Az utolsó jel szól a világvégéről: a fák meghalnak, a forró területek eljegesednek és fordítva, az óceán elnyeli a szárazföldet, hogy aztán újabb területek emelkedhessenek fel a vízből. Ekkorra az emberek már találnak maguknak egy helyet az égben, ahol élhetnek, régi otthonukat, a Földet pedig nagy tragédia éri – egy kék csillaggal ütközik, a Kachinával, amely a kutatók szerint a Szíriusz csillagot jelöli. A Tisztulás Napja egyben az a nap is, amikor a Fehér Fiútestvér, azaz Pahana visszatér a Földre.

Tipp: Nem csak a majáké a világvége – a zoroasztrizmus

A Fehér Fiútestvér akkor hagyta el a hopikat, amikor elkezdtek terjeszkedni Oraibiból. Keletre indult, de megígérte, hogy vörös ruhába öltözve visszatér, és minden gonoszat elpusztít a világban. Eljövetele egyben az Ötödik Világ érkezését is jelöli – a hopik hiedelmeik szerint most a Negyedik Világban élnek, amely romlott, és tisztulásra vár. A törzs halottait egyébként fejjel előre keletnek temetik el, pontosan azért, hogy láthassák, ha Pahana visszatér.

A Fehér Fiútestvér és az azték isten, Quetzalcoatl között sokszor vonnak párhuzamot: a kutatók szerint a tollaskígyó hopi megfelelője Pahana. A hopi és az azték civilizáció között nyelvükben is van hasonlóság, így az azonosság nem kizárható.

Tipp: Titokzatos maszkok egy maja piramisban

A 16. században a hopik úgy hitték, hogy az érkező spanyol hódítók tulajdonképpen az elveszett fehér próféta visszatérését mutatják. Az aztékokkal ellentétben azonban, akik rögtön istenként kezdték tisztelni a betolakodó európaiakat, a hopik egy sor próbán vetették őket alá – hamar kiderült, hogy semmi közük nincs a Fehér Fiútestvérhez, így ki is lakoltatták őket a törzsi falvakból, a mesákból.