Keleti platánfa lett Az év fája

Az év fája címet idén az egri termálfürdő területén élő keleti platánfa nyerte 7115 szavazattal, második lett a kajárpéci Hatos-tölgy, harmadik pedig egy szentesi kocsányos tölgy.

Hős fa különdíjat kapott a dévaványai “makkfa”, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját a budafoki ősök fájának ítélte a zsűri. A döntős fák mellett az egyik Erzsébet téri fa is jelképes ajándékot kapott: télire színes fonalakból kötött ruhába öltöztették.

Az idei megmérettetésen 60 fa vett részt, közülük 13 jutott a döntőbe, ezekre összesen 25 ezer voks érkezett. Az alapítvány Az év fája versennyel a közvetlen környezetünkben és általában az épített környezetben élő fák fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére akarja felhívni a figyelmet.

Tipp: Tervezz a természetért!

Az Ökotárs Alapítvány harmadik éve szervezi meg Az év fája versenyt, amelybe közösségek, családok és magánszemélyek jelölhetik a számukra fontos fákat egy történet kíséretében. A három év alatt így több mint 250 olyan fát ismerhetett meg a közönség, amelyekre a körülöttük élő emberek különös figyelmet fordítanak, védik őket, gondoskodnak róluk. A versenybe jelölt fák közül a zsűri 12-13 döntőst választ, amelyek közül a közönség szavazza meg a nyertest.

Forrás: MTI
Főkép: Országalbum