Pierre és Marie Curie felfedezte a rádiumot

114 évvel ezelőtt ezen a napon találta fel a híres tudósházaspár a rádium nevű radioaktív elemet. Marie az uránszurokérc és a kalkolit tulajdonságaival kapcsolatban ezt írta: „… ez a két ásvány olyan elemet tartalmazhat, ami sokkal aktívabb, mint az urán”. Szenvedélyesen kutatni kezdte a két ásvány titokzatos tulajdonságait. Férje, Pierre hitt benne, hogy Marie világra szóló tudományos felfedezést fog tenni, ezért 1898-ban csatlakozott hozzá, és segítette a kutatásban. Ugyanebben az évben publikálták a polónium felfedezését (amelyet Marie hazája után neveztek el), majd a következő évben a rádium felfedezését. A Curie házaspár 1903-ban Becquerellel megosztva megkapta a tudományos világ legnagyobb elismerését, a Nobel-díjat. Marie volt az első nő, akit ez a megtiszteltetés érhetett.