Tovább élnek a társaságkedvelő gorillák, mint zárkózott társaik

Közel háromszáz, észak-amerikai állatkertekben élő gorilla csaknem két évtizeden át tartó megfigyelése alapján arra a következtetésre jutott egy nemzetközi kutatócsoport, hogy az állatok személyisége befolyásolja élettartamukat.

A brit tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmány szerzői úgy találták, hogy négy személyiségjegy – a dominancia, az extrovertáltság, az idegesség és a kedvesség – közül az extrovertáltság volt az, amely hozzájárult a hosszabb élethez.

Tipp: A világ egyik legritkább gorilláját sikerült filmre venni Kamerunban

Az extrovertáltságot olyan viselkedésekkel jellemezték a kutatók, mint a társaságkedvelés, az aktivitás, a játékosság és a kíváncsiság. Az élethossz és az extrovertáltság közti kapcsolat fennállását nem befolyásolta a megfigyelt állatok kora vagy neme, ahogyan a tartási körülmények sem, sőt az sem, hogy az állatot hányszor helyezték át új lakóhelyre.

Tipp: Ipadet az orángutánoknak!

A megállapítások összhangban vannak az emberekre vonatkozó tanulmányok eredményével, amelyek úgy találták, hogy a nyitott, társaságkedvelő emberek tovább élhetnek – idézte a kutatókat a ScienceDaily tudományos ismeretterjesztő portál.

Forrás: MTI