Ökoturisztikai programajánló magyar-osztrák együttműködésben

A Fertő tavi kenus természetjárásokról, a tó környéki madármegfigyelésekről és a kerékpáros túrákról juttat el magyar és német nyelvű ökoturisztikai programajánlót a közeli hetekben a turisztikai szolgáltatókhoz a Fertő-Hanság Nemzeti Park (FHNP) igazgatósága.

A természetvédelmet és a természeti értékek népszerűsítését szolgáló kiadvány 65 ezer példányban jelent meg – közölte Fersch Attila, az FHNP igazgatóhelyettese az MTI-vel csütörtökön.

A határon átnyúló ökoturisztikai programokat közösen dolgozták ki a tó osztrák oldalán működő társintézményekkel, a Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Parkkal és a WWF Austriával.

Az együttműködés azzal az előnnyel jár, hogy az ökoturisták hasonló módon és közel azonos feltételekkel vehetnek részt a tó magyar és osztrák oldalán a madármegfigyeléseken, a botanikai jellegű programokon vagy a kenus természetjáráson a nádasokban – fejtette ki az igazgatóhelyettes. Elmondása szerint a közös kerékpártúrák lebonyolításában sokat segít a tavaly átadott kerékpárút Fertőújlaknál, az ugyanis jelentősen csökkenti a távolságot a két keréken érkezők számára a közös nemzeti park fertőújlaki és illmitzi látogatóközpontja között. Mindkét látogatóközpontban új látványosság – a vizek és vizes élőhelyek élővilágát bemutató állandó kiállítás – is várja a látogatókat.

Tipp: Denevérek élőhelyét menti a Bükki Nemzeti Park

Fersch Attila kitért arra is, hogy az oktatási intézmények diákjai, a könyvtárak olvasói rövidesen kézbe vehetik a projekt keretében elkészült kétnyelvű szakmai kiadványokat, amelyek bemutatják a térség természeti értékeit, a határon átnyúló Fertő-táj, illetve a Hanság faunáját és flóráját. Emellett a látogatóközpontokban is hozzájuthatnak az érdeklődők a szakmai ismertetőkhöz, amelyek nemcsak papíron, hanem az FHNP honlapján rövidesen digitális formátumban is elérhetőek lesznek.

Közös nemzeti parki monográfia is készült a két ország csaknem félszáz szakemberének bevonásával 500-500 példányban magyar és német nyelven. A tanulmánykötetet a közeljövőben oktatási és közművelődési intézményeknek, könyvtáraknak adják át.

Az FHNP vezető partnerségével megvalósított projektre 800 ezer eurót nyertek az együttműködő felek az Európai Uniótól az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében. A magyar fél a pályázati összeg mintegy felét használta fel.

Forrás: MTI
Főkép: Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság