Így néz ki egy pormentes marsi szikla

A Curiosity először használta poreltávolító eszközét (Dust Removal Tool), amellyel egy marsi sziklát szabadított meg a rá rakódott törmeléktől. A kutatók így megállapíthatják, melyik kőzetben érdemes fúrásokat végezni.

A NASA hétfőn bejelentette, hogy a vörös bolygón fél éve “szolgálatot teljesítő” Curiosity először használta poreltávolító eszközét (Dust Removal Tool). Erre az ecsetre azért van szükség, hogy a marsjáró megszabadíthassa a sziklákat a rájuk rakódott portól, így a kutatók megállapíthatják, mely kőzetekbe érdemes – és biztonságos – belefúrni.

A poreltávolító drótsörtékből áll össze, és a rover robotkarának végén található. Hasonló ecsetekkel rendelkezik a NASA két korábbi marsjárója, a Spirit és az Opportunity is. A Curiosity eszközét a New York-i Honeybee Robotics készítette.

Így néz ki az a szikla, amelyről a Curiosity lesöpörte a port (fotó: NASA)

A NASA kutatói úgy döntöttek, hogy a poreltávolítót először az “Ekwir_1″ nevű sziklán próbálják ki, a Yellowknife-öbölben, ahol a rover a furcsa “marsvirágot” is találta.

“Biztosak akartunk benne lenni, hogy az optimális helyen használjuk” – mondta el Diana Trujillo, a NASA pasadenai Jet Propulsion Laboratory-jának kutatója, aki az eszköz használatáért felel. -”Alig pár centiméterrel térhetünk el a megfelelő célponttól ahhoz, hogy biztonságosan használhassuk az eszközt. Szükségünk volt egy olyan felületre, ami sima, és nem túl vastagon borítja a por. Elég jó eredményeket kaptunk”

Főkép: NASA