Ranulph Fiennes kiszáll az antarktiszi expedícióból

Számos fagyási sérülés miatt a híres kalandornak, Ranulph Fiennesnak ki kellett vonnia magát A Leghidegebb Kaland expedícióból.

Javában tart a helyszíni felkészülés és edzés A Leghidegebb Kaland (The Coldest Journey) expedícióra az Antarktiszon. A déli kontinensen télen akár -90 Celsius-fokra is hűlhet a hőmérséklet. A történelem bebizonyította, hogy ez korántsem veszélytelen időszak: ilyenkor vesztette életét a szintén nagyszerű brit felfedező, Robert Scott kapitány és csapata 1912-es expedíciójuk során.

Tipp: Téli kaland az Antarktiszon

A tervek szerint Ranulph Fiennes vezetésével hat kalandor mégis megpróbálta volna a téli Antarktisz-átkelést, most azonban, úgy tűnik, eggyel kevesebben vágnak majd neki az expedíciónak – olvasható a The Adventure Blogon. Fiennes ugyanis sokszoros fagyási sérülései miatt kénytelen elhagyni a helyszínt.

Ő és társai már hetek óta az Antarktiszon vannak, és készülnek a nemsokára kezdődő expedícióra. Az egyik tréning alatt Fiennes megbotlott, és megrongálta a síkötését, és a -30 Celsius-fokban levette a kesztyűjét, hogy megigazítsa. Ekkor szerzett olyan súlyos fagyási sérüléseket, hogy vissza kell térnie Dél-Afrikába kezelésre.

Tipp: A leghidegebb Antarktisz-átkelés

A misszió a tervek szerint március 21-én indul majd az antarktiszi Maud királyné földről. A terv az, hogy a földrajzi déli sarkig trekkingelnek, át a Leverette-gleccseren és a Ross jégselfen.