Futás Grönlandon keresztül

Nem mindennapi kaland készülődik: a Greenland Run (Grönland Futás) névre keresztelt expedíció áprilisban indul majd, és mintegy 620 kilométert lefed.

Április 15-én indul útnak Jukka Viljanen és Greg Maud, a két kitartó futó, akik azt tervezik, hogy keresztülfutják Grönlandot – olvasható a The Adventure Blogon.

A két kalandor a keleti parti Isortoqból indul, hogy aztán 620 kilométerrel arrébb, Kangerlussuaqban fejezzék be az expedíciót. Ez nem Grönland legszélesebb útvonala, de arra éppen elég, hogy a jeges, havas vidéken hatalmas kitartás és akaraterő kelljen hozzá.

Tipp: Indul az Idarod!

Az út során a jégen és a jeges szélen kívül a -30 Celsius-fokos hőmérséklettel is meg kell majd küzdenie a két kalandornak, akik, ha tervük sikerül, az elsők lesznek, akik ilyen módon átszelik a szigetet. A futókat egy szánzúzócsapat fogja kísérni, akik között ott van a sarki felfedező, Jens Erik is.

A tervek szerint az egész kalandot mindössze 15-20 nap alatt fogják teljesíteni.