Egy csupafog hal, mely elől nem volt menekvés
A Xiphactinus a földtörténet egyik legnagyobb ragadozó csontoshala volt
A kréta-időszak számos földtörténeti rekorddal büszkélkedhet. Ez volt a fanerozoikum leghosszabb, kereken 81 millió évig tartó időszaka. A krétában volt a legnagyobb a világtenger kiterjedése – a mai kontinensek harmadát borította el a víz-, és a globális tengerszint is ekkor tetőzött. A világtenger hőmérsékleti rekordja szintén a kréta időszakhoz kapcsolódik. Az egyenlítői vizek felszíni hőmérséklete a kréta-időszak derekán 42, átlaghőmérsékletük pedig 37 Cesius fok körüli lehetett. És még egy sajátos rekord; az egykori tengerek közül a kréta óceánjai voltak a valaha létezett legveszedelmesebb tengerek…
A krétában volt a legnagyobb a világtenger kiterjedése, a globális vízszint mintegy 200 méterrel haladta meg a jelenlegit
Mintegy 100 millió éve felgyorsult az Atlanti-óceán kinyílása, és az atlanti, valamint a pacifikus térség közötti összeköttetést biztosító egyenlítői óceán, a Tethys bezáródási folyamata. A kinyíló Indiai-óceán, valamint a dél-atlanti medence tágulása óriási tengeralatti hátságokat gyűrt fel, így jelentősen megemelkedett a vízszint, és hatalmas, a kontinensek területére mélyen benyomuló sekély melegvizes self-tengerek jöttek létre. A kedvező körülményeknek köszönhető, hogy a kiterjedt tengerekben addig még soha nem látott gazdagságban bontakozott ki az élet. A békés tengerlakók mellett azonban egyre több olyan hatalmas ragadozó jelent meg a kréta tengereiben, amelyekhez képest a kardszárnyú delfin, vagy a nagy fehércápa jámbor aranyhalak lennének csupán…
A késő-kréta tengerek lakóit számos egyéb ragadozón kívül, a nyílt-tengeri életmódot folytató Xiphactinus terrorizálta
A számos életveszélyes kréta tengeri ragadozó közül most egy bizar megjelenésű, és falánkságában a kortársait megszégyenítő óriási csontoshalat veszünk szemügyre. A fosszilis bizonyítékok szerint a Xiphactinus kb. 86 millió évvel ezelőtt a kréta időszak végén bukkant fel a trópusi tengerekben, és 65 millió éve, a dinoszauruszokkal és a kortárs tengeri hüllőkkel együtt tűnt el az élet színpadáról, a kréta végi, ún. K-T (kréta-tercier) kataklizma okozta hirtelen és rapid kihalási esemény során.
A Xiphactinus a dinoszauruszokkal együtt tűnt el az élet színpadáról
A Xiphactinus maradványai elsősorban Észak-Amerika sekélytengeri kréta üledékeiből kerültek elő, bár a három éve Csehországban talált maradványok azt bizonyítják, hogy Európa tengereiből sem hiányzott. Mivel e hatalmas hal több csontváza is szinte teljes épségében fennmaradt, egészen pontosan rekonstruálhatóvá vált az állat testfelépítése. A Xiphactunus-ra joggal mondhatjuk, hogy lázálomszerű volt a megjelenése. A hatalmas bulldogszerű fej felsőállású szájában, hosszú, árszerű fogak meredtek előre.
A fossilis leletek bizonysága szerint, a Xiphactinus szájából félelmetes fogak sora meredt elő
A Xiphactinus testhossza a mai termetes nagy fehércápákkal vetekszik; maximális hossza elérte a 6 métert. Ezzel mérettel a Xiphactinus az élővilág történetének az egyik legnagyobb csontoshala . De nem csak a mérete, hanem a sebessége is tekintélyt parancsoló lehetett. A hosszú megnyúlt törzs, és a mai tonhal-félékhez illetve kardhalakhoz hasonló holdsarlószerű farokúszó azt bizonyítja, hogy az állat igen nagy sebességgel úszhatott. A modellszámítások szerint a Xiphactinus a ma élő leggyorsabb tengeri ragadozókhoz, így például a röviduszonyú makócápához hasonló 60-70 km/órás sebességet érhetett el.
Egy híres Xiphactinus kövület: az állat gyomrában megőrződött zsákmány fele olyan hosszú volt, mint a ragadozó
A félelmetes fogakkal felszerelt óriási szájhoz hatalmas befogadóképességű gyomor csatlakozott. Nebraska állam területén találtak egy olyan 5 méter hosszú Xiphactinus maradványt, amelynek a gyomrában egy több mint 2 méteres hal megkövült csontjait azonosították. A Xiphactinus tehát akár a testmérete felével felérő zsákmányt is képes volt egészben lenyelni! Ilyen impozáns tulajdonságok birtokában a fürge és vérszomjas hal korának egyik legfélelmetesebb ragadozója lehetett. Zsákmányát elsősorban nagyobb halak, valamint a felszínre ereszkedő tengeri madarak alkothatták. Fosszilis bizonyítékok szerint a Xiphactinus korának leghatalmasabb, két méter magas, és a mai pingvinekhez hasonló, röpképtelenvíz alatt vadászó madarát, a Hesperornis-t is elejtette.
A Xiphactinus és a mai nagy fehércápa méreteit összehasonlító ábra
De a kréta tengerekben nyüzsgő elképesztő ragadozóktól még a Xiphactinus sem érezhette biztonságban magát. A késői kréta csúcsragadozója, a 12 -16 méter hosszú Tylosaurus számára a Xiphactinus is csupán egyike volt a lehetséges zsákmányállatoknak. Ha az óriási hal megsebesült, más kisebb Mosasurus –félék, vagy a nagy fehércápához hasonló, de falkákban vándorló Squalicorax cápáknak is könnyen a prédájává válhatott.
Szerencsére ma már nem kell attól tartanunk, hogy szembeússzon velünk ez a szörnyeteg
Ha egy képzeletbeli időgéppel visszautaznánk a késő kréta varázslatos szépségű tengerpartjaira, bizony önmérsékletet kellene tanusítanunk, nehogy belevessük magunkat a csábítóan kék és meleg hullámok közé. A Xiphactinus számára egy fürdőző ember ugyanis valószínűleg ízletes és könnyen elejthető falatnak bizonyult volna…
Képek: Walking with Dinosaurs, BBC Nature, Paleo Search, fossilgrove.net, fotoglot.ru, archív
