Túzok-ünnep a kiskunsági Bösztörpusztán

Idén is rendeznek Túzok-ünnepet április 13-án Bösztörpusztán, ahol egy immár évtizedes hagyományt folytatva túzokleső túrára is várják a résztvevőket – közölte a Kiskunsági Nemzeti Park turisztikai referense.   Szabó Ágnes szerint a tavaly sikeresen debütált Túzok-ünnep egy páratlan természeti csoda, a túzokok násztánca köré szerveződik és pedagógiai célokat is szolgál. Ennek megfelelően a természet szerelmesei és a kisgyerekes családok mellett diákcsoportokat is várnak az egész napos ingyenes programra Bösztörpusztára, ahová megfelelő számú jelentkező esetén – térítés ellenében – autóbuszt is indít Kecskemétről a nemzeti park. A szolgáltatásra igényt tartók jelentkezését csütörtökig várják.


Az eseményen átadják az idén először meghirdetett Büszkeségünk a túzok című gyermekrajzpályázat díjait. Emellett az érdeklődők előadást hallhatnak e különleges madárfaj védelméről, megtekinthetik egy közeli vizes élőhely flóráját és faunáját, valamint részt vehetnek bábelőadáson és játszóházban is.
A nap fénypontjának a délutáni túzoklesőtúra ígérkezik, amelyre érdemes távcsövet vinni. A házigazdák egy teleszkópot is felállítanak majd a területen – mely hazánk egyik legjelentősebb túzokélőhelye -, hogy mindenki közelről gyönyörködhessen a túzokdürgés látványában.

A túzok szaporodási időszaka március végén, április elején egy rendkívül látványos “ceremóniával”, az úgynevezett dürgéssel kezdődik. Ilyenkor a kakasok óriásira fújják fel tollazatukat, farktollaikat felcsapják, szárnyukat pedig kifordítják, majd lassan körbetipegnek és “táncolnak” a mezőn, hogy magukhoz csalogassák a távolabb várakozó tojók egyikét.


A túzokkakasok sokkal több időt szánnak udvarlásra, mint párzásra, az ugyanis pár másodperc alatt lezajlik. A tojó párosodás után elhagyja a hímet és fészkelőhelyet keres, a kakas pedig újrakezdi a násztáncot, hogy más tojókat is meghódítson.
A túzok Európa legnagyobb testű röpképes madara. A tojók súlya 4-6, az öreg kakasoké akár 16-18 kilogramm is lehet. A túzok világszerte veszélyeztetett faj, több nemzetközi egyezmény védelme alatt áll. Magyarországon a legmagasabb védelmi kategória óvja: fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió forint.

(MTI)

Képek: archív