Váltsunk zöldre!

A Zöld Kampusz mintaprojekt keretében megrendezett ingyenesen látogatható fesztivál célja, hogy a legkisebbektől a középiskolásokon át az érdeklődő felnőttekig minél többen ismerkedhessenek meg a fenntartható életmód jelentőségével. Az esemény során az érdeklődők számos program közül választhatnak. A bátrabbak részt vehetnek az Ökosztár versenyen, ahol a fenntarthatóság témájához igazodóan mutathatják be dalban, versben vagy prózában érzéseiket, gondolataikat.
Az Ökofinomságok asztalán minősített biotermékeket, ökoélelmiszereket, és ezek felhasználásával készíthető finomságokat kóstolhatnak az érdeklődők. A mozogni vágyókat kerékpáros felvonulásra, közös futásra és sportversenyekre várják a szervezők. Az Ökokiállításon a korábban meghirdetett plakátpályázatra és ajándéktárgy-készítésre beküldött alkotásokból összeállított kiállítást is megtekintheti az érdeklődők.

Részletes program:

1. nap: 2013. 04. 22., 12.30 órától

· Ökosztár verseny (Dallal, verssel, prózával, tánccal a fenntarthatóságért)

· Ökokiállítás (Plakátpályázatok és hulladékból készített ajándéktárgyak megtekintése)
2. nap: 2013. 04. 23., 9.00 órától

· Rendhagyó tanórák a Zöld Kampuszon (fizika, kémia, biológia, környezetismeret)

· Szakmai programok

- 10.00 órától Fizibusz: fizika-kémia élményszerűen, mókásan

- 11.30 órától a ZALAVÍZ Zrt. bemutatója: Szennyvízből üzemanyag

- 12.00 órától a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány bemutatója: Bagoly mondja…

· Ökofinomságok kóstolása

3. nap: 2013. 04. 24., 8.00 órától

· Sport és élménynap (Kerékpáros felvonulás, Futás a Földünkért, Sorversenyek iskoláknak)

2013. 04. 22-én és 2013. 04. 23-án Tanösvény-bejárás, Csoportok indulása idegenvezetéssel: 9.00-11.00-13.00 és 15.00 órakor

(Helyszín: BGF Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg, 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a)