Földrengés pusztította el a mükénéi ókori görög kultúrát?

A fényűző, fejlett mükénéi kultúra közel 400 éven keresztül virágzott, majd elkezdett stagnálni, aztán „hirtelen” eltűnt. Mi lehetett ennek az oka? Egy német kutatócsoport a közelmúltban új információkkal állt a nagyközönség elé.

A görögök leghíresebb legendái a mükénéi kultúra idejéből származnak: a trójai háború, az Iliász és az Odüsszeia történetei mind ehhez a korhoz kapcsolódnak. A Homérosz eposzaiban említett civilizáció i.e. 1200 körül hirtelen megszűnt vagy eltűnt, amelynek nem ismerjük a pontos okát . A mükénéi kultúra végét a tudósok egy pusztító földrengésre vezetik vissza, hiszen ez gyakran megtörtént a térségben és a Tirünsz palota romjai alapján is erre következtettek a geológusok. De az sem kizárt, hogy felkelés vagy a hódítás vetethetett véget e virágzó korszaknak.

A Tirünsz Palota kükloptikus falai

Tirünsz volt az egyik legjelentősebb mükénéi városállam, amely híres volt a királya által építtetett kükloptikus folyosókról, és vastag fallal rendelkező palotájáról. Az ókorban Héraklész szülőhelyének tartották a 10 méter magas és 8 méter széles falakkal rendelkező építményt. Klaus-G. Hinzen, a kölni Egyetem szeizmológusa a Seismological Society of America 11. konferenciáján ismertette kutatócsoportja legfrissebb eredményeit. Megalkották Tirünsz 3D-s modelljét, amelynek segítségével, valamint a geofizikai szkennelés, az üledék-és a kőzetrétegek felszín alatti vizsgálataokkal sikerült földrengésre utaló jeleket kimutatni.

A Tirünsz vár alaprajza

A mükénéi hanyatlásról nincs olyan írásos emlék, amelyben említették volna az eseményt: „Noha nincs bizonyítékunk, hogy földrengés lett volna ebben az időben, de a szubdukciós zónák aktivitását sikerült kimutatnunk.” – nyilatkozta Hinzen. A kutatók már tervezik, hogy az ókori – szintén mükénéi –, Mideát is tanulmányozni fogják a jövőben. A csoportnak nem ez volt az első ilyen jellegű vizsgálata, hasonló „földrengés nyomozó” munkát végeztek már Törökországban, Németországban és Rómában is.

Képek: archív

Kapcsolódó anyagok:

Gyilkos barlang szülhette Hádész legendáját
Római kori díszes mozaikpadlót tártak fel Görögországban
Freskókkal díszített római sírkamrát tártak fel Görögországban