Vörös lista a veszélyeztetett ökoszisztémákról

A kihalással fenyegetett fajok vörös listájának modellje alapján elkészítette a veszélyeztetett ökoszisztémák kritériumrendszerét a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).

A PLoS ONE tudományos folyóiratban ismertetett alapelvek azonosak a természetvédelmi szervezet által a kihalással fenyegetett fajokról összeállított vörös listáéval, amelyet a világszövetség még 1948-ban hozott létre.


A fajok és az ökoszisztémák vörös listája együtt egy jóval átfogóbb képet ad a környezet állapotáról és a biodiverzitásról, mint külön-külön – közölte David Keith, az ausztrál Új-Dél-Walesi Egyetem professzora, a tudományos folyóiratban közzétett tanulmány vezető szerzője.

Az ökoszisztémák vörös listája a biodiverzitás, a fajok élőhelyeinek magas szintjére összpontosít, csakúgy mint azok kölcsönhatásaira és az egymástól való függőségekre, köztük a élelmiszerhálóra. Ezeket a szempontokat nehéz megítélni az egyes fajok helyzetének vörös listás értékelése alapjának – magyarázta Keith.


Az általa vezetett nemzetközi kutatócsoport 20 esettanulmány alapján alakította ki az új vörös lista feltételrendszerét, amely “leltárba veszi” a Föld különböző ökoszisztémáinak egészségi állapotát. A veszélyeztetettség szintjét illetően a listán a következő kategóriák szerepelnek: súlyosan veszélyeztetett, veszélyeztetett, sebezhető és nem fenyegetett.


A vizsgált 20 ökoszisztéma közül a kutatók a legsúlyosabban veszélyeztetettnek találták a Szibériában lévő  Aral-tavat, amelynek vízkészletét leapasztotta egy hatalmas öntözési program, a térséget sújtó szárazságok és környezetszennyezés, a tó ökoszisztémája teljesen összeomlott.
A csoport idén fogja hivatalosan az IUCN vezetése elé terjeszteni az új vörös listát. Az ökoszisztémák helyzetének globális leltára teljesen 2025-re készülhet el. (MTI)

képek: archív

Kapcsolódó anyagaink:
Taman Negara, a legősibb dzsungel
Ide utazz, ha állatlesre mennél
Földünk para-normális vidékei