- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -

A magyar Hópárduc az örök hó birodalmában alussza örök álmát

Posted By Szatmári Zoltán On 2013-05-23 @ 12:16 In Expedíció | No Comments

Erőss Zsolt, a magyar expedíciós hegymászás ikonjának eltűnése óriási űrt hagyott maga után. A hegymászó berkekben csak „hópárducnak” becézett Zsolt kétségkívül a magyar hegymászás legsikeresebb alpinistája volt.

[1]
Zsolt 1968. március 7-én látta meg a napvilágot az erdélyi Csíkszeredán, és már gyerekkorában megkedvelte a hegymászást, amely később igazi szenvedélyévé vált. Évek során szívós, kemény munkával csúcsot- csúcsokra halmozott a Kaukázusban, a Pamírban, a Tien-Sanban és a Himalájában. A Magas-Tátrában 2010-ben egy lavina elsodorta, amelynek következtében amputálni kellett jobb lábát, de ez sem rettentette el szenvedélyétől, a hegymászástól, így művégtaggal is jelentős sikereket ért el a Himalájában.

[2]
Erőss Zsolt, Kollár Lajos és Mécs László 2003-ban hozta létre a „Magyarok a Világ Nyolcezresein” himalájai expedíciósorozatot, azzal a nemes céllal, hogy minden nyolcezres csúcson álljon magyar alpinista.

[3]

Zsolt hegymászó pályafutása során Földünk 14 nyolcezres hegye közül tízet megmászott, de az utolsó, a Kancsendzönga a végzetévé vált:

1999 – Nanga Parbat (8126 m)
2002 – Mount Everest (8850 m)
2003 – Gasherbrum II (8035 m)
2006 – Dhaulagiri (8167 m)
2007 – Gasherbrum I (8068 m)
2007 – Broad Peak (8047 m)
2008 – Makalu (8463 m)
2009 – Manaszlu (8156 m)
2011 – Lhoce (8516 m) – műlábbal
2013 – Kancsendzönga (8586m) a csúcselérése után ereszkedés közben társával, Kiss Péterrel eltűnt

[4]
[5]
Jelentősebb expedíciós teljesítményei:

1990 – Elbrus 5642m, Usba 4695m és 4710m (Kaukázus – Grúz – Orosz)
1991 – Han-Tengri 6995m, Pobeda 7439m (Tien-San – Kazahszán)
1993 – Lenin 7134m (Pamir – Kirgizisztán)
1994 – Csitirjok  6400m, Korzsanyevszkoj 7106m, Kommunizmus 7495m, Ismeretlen nevű 6200 m (Pamir – Tadzsikisztán)
1995 – próbálkozás: Ogre 7000 méterig (Karakorum Himalája – Pakisztán)
1996 – 2 próbálkozás az Everesten 2 útvonalon, 8300 méterig (Központi Himalája – Tibet)
1997 – Satopant déli fal átmászása ismeretlen útvonalon 7050 méterig (7075m – Garwhal Himalája – India)
1999 – Ganalo 6606m, Nanga Parbat 8126m, új útvonalak, a Nanga Parbatra a Mummery rine első átmászása.  (Pakisztán)
2000 – Distagil Sar 7885m, új útvonalon (Karakorum – Pakisztán)
2002 – Everest 8850m, (Nepál)
2003 – Gasherbrum II. 8035m, új útvonal a Hidden Peakre kb 8000 méterig – csúcs nélkül (Karakorum – Pakisztán)
2005 -  próbálkozás a K2-őn 8300m – ig
2006 – Dhaulagiri 8167m
2007 – Hidden Peak 8068m, Broad Peak 8047m
2008 – Makalu 8463m
2009 – Manaslu 8156m
2010 – Cho-Oyu 7100 méterig jutott a 8201 méteres hegyen.
2011 – Lhoce 8516m

[6]
Zsolt számos esetben adott interjút a The Explorer magazin print és online kiadása számára, folyamatosan szemmel követtük kiemelkedő teljesítményét, expedícióit, amelyekről rendszeresen tudósítottunk.

Néhány cikkünk Erőss Zsoltról:

Erőss Zsolt az OzoneNetwork műsorvezetője [7]
A Lhoce-mászás krónikája [8]
Erőss Zsolt a világ harmadik legmagasabb hegyére készül [9]

[10]
Jelentősebb kitüntetései:

2002. évben a Csomolungma megmászásáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.
Kitüntetés Határontúli Magyarok Szövetségétől.
2006. évben elért kiváló sportteljesítményért Miniszteri Elismerő Oklevél
2008. évben Gyergyószentmiklós Tanácsa a Város Díszpolgára címet adományozta számára.

[11]

Zsolt mindene volt a hegymászás, amelyért most az életét is feláldozta. Erőss Zsolt maga választotta küldetését a szintén erdélyi származású híres orientalista, Kőrösi Csoma Sándor szavaival jellemezhetjük talán a legjobban: „Én kerestem az utat, mert az út keresett engem…” Isten veled Hópárduc!

[12]


Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu

URL to article: https://www.explorerworld.hu/2013/05/23/a-magyar-hoparduc-az-orok-ho-birodalmaban-alussza-orok-almat/

URLs in this post:

[1] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/DSC_6688_kicsi2.jpg

[2] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/e61.jpg

[3] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/kme.jpg

[4] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/e1.jpg

[5] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/ezs_kp1.png

[6] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/e31.jpg

[7] Erőss Zsolt az OzoneNetwork műsorvezetője: http://explorerworld.hu/2012/08/02/eross-zsolt-az-ozonenetwork-musorvezetoje/

[8] A Lhoce-mászás krónikája: http://explorerworld.hu/2011/12/15/a-lhoce-maszas-kronikaja/

[9] Erőss Zsolt a világ harmadik legmagasabb hegyére készül: http://explorerworld.hu/2013/03/27/eross-zsolt-a-vilag-harmadik-legmagasabb-hegyere-keszul/

[10] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/e5.jpg

[11] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/timeline1.jpg

[12] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/05/e41.jpg

Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.