Tovább repül a napelem

A Solar Impulse, az első napenergiával működő repülőgép megkezdte utazásának második részét: május 23-án, helyi idő szerint 4 óra 47 perckor indult el az arizonai Phoenixből, és Dallasig repült.
A repülő az első szakaszt San Francisco és Phoenix között május 1-jén 18 óra alatt teljesítette, és tervek szerint St Louisban és Washington DC-ben is megáll majd, mielőtt július elején New Yorkba ér.

A napelemes építménynek ugyanakkora a szárnyfesztávolsága, mint egy Airbus A340-nek, viszont csak 1,6 tonnát nyom, szemben az utasszállító 370 tonnájával. Az innovatív szerkezet építői nagyon bíznak benne, hogy képes megmutatni a megújuló energiában rejlő lehetőségeket.

A Solar Impulse már több rekorddal is „dicsekedhet”: ez volt az első, éjjel is repülni képes napelemes repülőgép 2010-ben, de az első nemzetközi repülést is az Impulse hajtotta végre 2011-ben, a következő évben pedig már az első interkontinentálist.


A repülő szárnyát és stabilizátorát nagyjából 12 ezer napcella borítja, ez adja az energiát a négy propellerhez, és tölti fel a repülő 400 kilogrammos lítium-ion akkumulátorát, amivel este is képes repülni. Az USA keresztülrepülése csak az első a tervezett projektek listáján. A pilóták, Bertrand Piccard és Andre Borschberg 2015-ben megpróbálják átrepülni az óceánt, majd a Földet is.

képek: archív

Kapcsolódó anyagok:
Repülő napelem Észak-Amerika felett