“Láthatatlan” tüzek pusztítanak az Amazonas esőerdeiben

“Láthatatlan” tüzek pusztítanak az Amazonas-medence esőerdeiben a sűrű, vastag lombsátor alatt: a szinte észrevétlenül harapózó lángok jóval több fát emésztenek el, mint amennyit évente kivágnak, hogy művelés alá vonják a letarolt területet – tárta fel egy új tanulmány.
A “rejtett” tüzek kialakulásának és lefolyásának megfigyelését az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) új műholdas képalkotó technológiája tette lehetővé.


Az Amazonas-medence füves térségeiben tomboló tüzektől eltérően, amelyek gyorsan terjednek és hatalmas lángokkal égnek, az aljnövényzet szintjén fellobbanó tüzeket nagyon nehéz észrevenni. A brit tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmány szerint 1999 és 2010 között a “láthatatlan” tüzek több mint 85 500 négyzetkilométer (közel magyarországnyi) területet perzseltek fel.
“Azt tudtuk, hogy az amazonasi erdők igen sebezhetők…, de korábban nem voltunk tisztában a rejtett tüzek gyakoriságával és kiterjedtségével” – közölte Doug Morton, a NASA Goddard Űrhajózási Központjának a kutatója, a tanulmány vezető szerzője.


A tüzek okozta pusztítások nyomai fokozatosan eltűnnek, ahogy az esőerdők újra lábra kapnak a kiégett körzetekben. Az ügynökség szakemberei a Terra elnevezésű műholdon elhelyezett műszerek segítségével igyekeznek felmérni az évente keletkező károk nagyságát. Főképpen a lombozat sűrűségében és állapotában bekövetkezett változásokat figyelik.
A NASA adatai alapján a rejtett tüzek a fák 10-50 százalékát megsemmisítik azokon a területeken, amelyeken dúlnak, és valószínűleg számottevő forrásai a térség szén-dioxid-kibocsátásának, amelyet mindeddig nem vettek kellőképpen figyelembe a klimatikus modellekben.


A lángok azonban csak akkor csapnak fel a lombtetők alatt, amikor az időjárási viszonyok kedvezőek a számukra – például akkor, amikor a levegő páratartalma alacsony. A tanulmány felfedte azt is, hogy a “láthatatlan” tüzek jobbára lakott területek közelében alakulnak ki, ami arra utal, hogy egy eldobott cigaretta, ki nem oltott tábortűz vagy más emberi hanyagság lobbantotta fel őket. (MTI)

képek: archív

Kapcsolódó anyagok:
Újabb videó a Brazília 9000 expedícióról
Az Amazonas esőerdői még mindig érzik a 2005-ös szárazság hatásait