Büntetések a környezetkárosítókkal szemben Kínában

A bejelentéssel egy napon lépett hatályba a kínai legfelsőbb bíróság és a legfőbb ügyészség által jegyzett rendelkezés, amely a környezetkárosítókat az eddiginél szigorúbb büntetéssel sújtja.
Az állami média jelentései szerint az első fél évben 24 ember esetében jutott vádemelésig az ügy, a bírósági tárgyalások még nem kezdődtek el. A nyomozások több más esetben is eredményesnek bizonyultak – áll a közbiztonsági tárca közleményében.


Az esetek többségében bányákat vagy vegyipari üzemeket helyeztek vád alá. Több nagy gyár engedett törvénytelenül káros, szennyezőanyagokat a környezetébe, míg mások ezeket eladták olyan cégeknek vagy magánszemélyeknek amelyek vagy akik nem rendelkeztek engedéllyel a feldolgozásukhoz. Mint kiderült, egyesek nagy adófizetők, s ezért hunyt szemet tevékenységük felett a helyi kormányzat.
A legfőbb igazságügyi szervek friss, szerdán hatályba lépett részletes jogi állásfoglalása elsősorban a környezetvédelmi ügyekben történő eljárást és az ítélethozatalt eddig nehezítő kérdésekben igazítja el a helyi bíróságokat.
A dokumentum 14, a környezetet és a természeti erőforrásokat károsító bűncselekményt sorol fel. Köztük például a radioaktív hulladék illegális kezelését, tárolását vagy szabadba juttatását; fertőző, mérgező anyagoknak a természetbe juttatását, az ivóvízforrások veszélyeztetését.


Bűncselekménynek minősül az a környezetszennyezés, amelynek következtében több mint 5000 embert evakuálni kell, vagy több mint 30 embernél mérgezéses tünetek jelentkeznek. A kórházak, iskolák és nagy lakónegyedek térségében elkövetett környezetkárosítás más, súlyosabb következményekkel járó megítélés alá esik.
A kínai büntető törvénykönyv szerint az effajta bűncselekmények büntetési tétele hét év börtönig terjedhet, az elkövetőket kártérítési felelősség is terheli.
A jogi iránymutatás az egyes személyek felelősségre vonhatóságban is új kritériumokat határoz meg. Míg például korábban csak abban az esetben volt valaki bíróság elé állítható, ha a környezetszennyezés halált okozott, immár a “súlyos károkozás” is elegendő ehhez.
Kínában a hivatalos adatok szerint több mint 10 millió hektár mezőgazdasági terület szennyezett nehézfémekkel és növényvédőszer-maradványokkal, amelyek az élelmiszerekbe kerülve az emberek egészségét veszélyeztetik.


Egyes felmérések szerint a talajvizek 90 százaléka szennyezett, 60 százalékuk súlyosan. Becslések szerint évente legalább 80 milliárd tonna szennyvizet eresztenek élővizekbe.
A népességen belüli magas daganatos megbetegedésekért, illetve az azok által okozott halálesetekért is a környezetszennyezés a felelős – hangzott el már korábban vezető kínai tisztségviselő szájából. Az utóbbi idők vidéki tüntetéseinek okai között ugyancsak egyre meghatározóbb a környezet szennyezése. (MTI)

képek: archív