Végveszélyben a tasmán ördög?

Az erszényes populáció fennmaradásának reményében húsz egyedet küldenek az Amerikai Egyesült Államok és Új-Zéland egyes nemzeti parkjaiba, ahol tenyésztési program indul.

Az Abel Tasman által 1642-ben felfedezett szigetállamot a 240 km széles Bass-szoros választja el Ausztráliától. Az egykori ősvadon egy részét az Európából érkezők kiirtották, másik részét viszont eleddig sikerült távol tartani a civilizációs ártalmaktól. Kizárólag ezen a szigeten, ebben az ősvadonban élnek az erszényes ördögök, más néven tasmán ördögök. Helyzetük azonban az utóbbi évtizedekben igencsak megromlott.


Az erszényeseket érintő daganatos betegségek elterjedésével igencsak megfogyatkozott az egyedszámuk, ezért a kormány komoly lépésekre szánta el magát. Kampányt indított a különleges állatfaj megmentésére: ennek keretében tenyésztési programot indított és figyelemfelhívó intézkedések bevezetését kezdeményezte.
Ha a tasmán ördögök pusztulásának megállítására indított akció sikeresnek bizonyul, és az egyedszám emelkedő tendenciát mutat, akkor előzetes tervek szerint számos külföldi nemzeti parkot is bevonnak a különleges projektbe.
A Tasmániából származó Mária dán hercegnőnek már ajándékoztak is négy erszényes kisállatot.


A kormány reményei szerint a külföldre is kihelyezett tenyésztési program sokakat ráébreszt majd a populáció megmentésének jelentőségére, a helyzet ugyanis rendkívül sürgető: a halálos kimenetelű daganatos betegség az erszényesek 80 százalékát támadta már meg. „Egyre többekhez jut el a kampány üzenete, így egyre többen mérik fel a helyzet komolyságát és biztosítják támogatásukról a szervezetet – nyilatkozta Howel Williams, a Tasman Ördög Mentő Program vezetője.


A Tasmánia jelképévé vált állatfaj fennmaradását nemcsak a betegségek, hanem az élőhelyükön létrehozott bányák is nagyban veszélyeztetik. Természetvédők hevesen tiltakoznak a vadonban kialakított bányászati területek megléte ellen, sőt jogi lépéseket is tettek már ezek felszámolására. Szakértők szerint, ha tíz-húsz éven belül nem állítják meg az egyedszám rohamos csökkenését, a legnagyobb húsevő erszényes állat végleg eltűnhet a Föld felszínéről.

képek: archív

Szerző: Koltai Bernadett