Óriási, az eddig feltételezettnél lényegesen nagyobb területen feküdt Angkor, a khmerek ősi városa – állapították meg tudósok, akik újfajta lézertechnológiával mérték fel a mai Kambodzsában található, évente kétmillió turistát vonzó világhírű romok környékét.
A vizsgálat alapján készült modell “több száz, ha nem több ezer kisebb település, földhányás, víztározó, út és lakótömb, összességében egy meglehetősen sűrűn lakott, de kiválóan megszervezett, hatalmas területen elnyúló város képét mutatja” – közölte Christophe Pottier régész, az angkori program társigazgatója.
A Jáváról érkezett II. Dzsajavarman uralkodó által alapított Angkor a Khmer Birodalom fővárosa volt 802-1432 között. Fénykorában hatszázezer-egymillió lakosa lehetett, jóval több, mint a világ bármely korabeli városának. A 15. századig virágzott, aztán a sziámi thaiok többször is megostromolták, végül titokzatos módon elnéptelenedett. Területének jelentős részét az őserdő vette birtokba, és az épületek – főleg a fából ácsoltak – zöme az enyészeté lett. A 19. században francia kutatók “újra felfedezték” az egykori birodalmi székhelyet, később 200 négyzetkilométernyi területet meg is tisztítottak a burjánzó növényzettől. A térségben több száz kőtemplomot és szentélyt tártak fel, köztük a világ legnagyobb vallási célú, Kr.u. 1113 és 1150 között felhúzott, 65 méter magas épületegyüttesét, az Angkorvatot. A romokat az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 1982-ben a világörökség részévé nyilvánította.
Kutatók korábban radar- és műholdas felvételek segítségével próbálták felmérni, hogy meddig terjedtek Angkor határai, ám az eredeti város “lábnyomai” továbbra is rejtve maradtak. Tavaly Pottier és munkatársai a rövidítése alapján LIDAR-nak nevezett technológiát alkalmazták a környék topográfiai jellemzőinek a feltárására: helikopterről lézersugarakkal pásztázták végig az őserdőt, és a többmilliárd, a sűrű növényzet apró résein keresztül visszaverődő jelek fáradságos elemzésével rajzolták meg az ősi város képét.
Az amerikai tudományos akadémia kiadványában (PNAS) közzétett tanulmány szerint nemcsak lakóépületek, hanem gátak, hatalmas víztározók, csatornák, házak mellett kialakított “családi” tavak és utak nyomaira bukkantak. Több száz, a földmunkálatok eredményeként felhalmozott földhányás körvonalai is kibontakoztak. A rendkívül sűrűn lakott belső városmag, ahol legalább félmillióan lakhattak, mintegy 70 négyzetkilométernyi kiterjedésű lehetett, nagyobb, mint korábban gondolták. Megállapították azt is, hogy az angkoriak fejlett víztárolási technikákat használtak, és magas szintű volt földművelési tudásuk is.
Az “új” várostérkép bepillantást nyújt abba is, hogy miért néptelenedhetett el a khmer királyság ősi székhelye. A város gazdasága hidraulikus rendszerek összetett és szövevényes hálózatán nyugodott. Az egész működése a monszunesők megbízható beköszöntétől függött, környezeti tanulmányokból azonban tudható, hogy a 14-15. században a monszunidőszakok roppant rendszertelenekké váltak a térségben. A társigazgató szerint önmagában a szárazság – a tározók vizének az elapadása – még nem válthatta ki a város végzetes hanyatlását, de bizonyosan hozzájárult fokozatos pusztulásához. (MTI)
képek: www.livescience.com, archív
