A becsületes emberek országa: Burkina Faso

Burkina Faso nyugat-afrikai állam, amelynek neve moré és dioula nyelveken annyit tesz: becsületes emberek országa. Ez már önmagában is jó „ajánlólevél” az ország közelebbi megismerésére.

Az afrikai ország 274 200 négyzetkilométer, többnyire sík területét dombok szabdalják, északon viszont a szavannát sztyepp teszi változatossá. Burkina Faso igen népszerű a vendégszeretetéről: az ott lakók mindent elkövetnek, hogy az odaérkezők szívélyes fogadtatásban részesüljenek.

Az ország szebbnél szebb helyszínekkel büszkélkedik, így van bővel lehetőség elmerülni a látnivalókban. Elég csak a híres Banfora-vízesést, a vízimadarakban gazdag Oursi-tavat vagy a négy nagy nemzeti parkját említeni.

De izgalmas lehet felkeresni a krokodiloktól hemzsegő Bazoule tavat csakúgy, mint a déli és nyugati félsivatagos szavannákat.  Az ország legmagasabb pontja a dél-nyugaton található 749 méteres Pic de Nakourou, ahol a homokkő táblás vidék meredeken emelkedik Mali déli határvidéke felé. Az ország legnagyobb folyója a Volta, amely három ágra (Fekete-, Fehér- és Vörös) tagolódik.

Burkina Fasoban négy nemzeti parkot kereshet fel az odalátogató. A szavannákat akáciafák, majomkenyérfák tarkítják. Az ország faunája pedig igen sokrétű. Izgalmas saját életterükön megfigyelni a bivalyokat, oroszlánokat, vízilovakat és krokodilokat is.

Két jelentősebb nemzeti parkja:

Arli Nemzeti Park

Az ország dél-keleti részén terül el, 760 négyzetkilométer. Ártéri erdők, a Gobnangou lánchoz tartozó homokkő dombok jellemzik. 200 elefánt, 200 víziló és több mint 100 oroszlán található a nemzeti park területén, de terület életteréül szolgál a piros és zöld majmoknak, varacskos disznóknak és számos antilopnak is.

Deux-Balés Nemzeti Park


A Deux Balés Nemzeti Parkot 610 négyzetkilométeren az ország keleti részén alapították 1937-ban.  A védett terület híres majomkenyérfáiról, de lencsevégre kaphatók itt bivalyok, vízilovak, krokodilok és elefántok is.