- The Explorer World - https://www.explorerworld.hu -

Magyar ezüstérmes a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián

Posted By The Explorer On 2013-08-13 @ 08:49 In Föld | No Comments

A július 27. és augusztus 5. között megtartott diákolimpián részt vevő ötfős magyar csapat ezzel hároméves szereplése eddigi legjobbját nyújtotta, a 36 résztvevő ország olimpiai éremtáblázatának felső felében foglal helyet Magyarország.

Idén 41 csapat tagjaként 188 középiskolás vetélkedett nyolc napon át a csillagászat elméleti, gyakorlati (észlelési) és adatfeldolgozási egyéni kategóriákban, végül pedig a legfeljebb ötfős nemzeti csapatok közösen komplex feladatot oldottak meg.
Az idén érettségizett érdi Bécsy Bence ezüstérmet szerzett, a szintén idén érettségizett budapesti Granát Roland és Kopári Ádám 11. osztályos pécsi középiskolás bronzérmet nyert el, Kunsági-Máté Sándor Pécsen érettségizett diák pedig negyedik helyezett lett – olvasható Hegedüs Tibor csillagász, a rendezvény magyarországi koordinátora, szakmai csapatvezető beszámolójában.

[1]
A magyar csapat másik vezetője Udvardi Imre budapesti fizikatanár volt. A diákok felkészítésében a Bajai Obszervatórium Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Csillagvizsgáló Intézet (Baja), a Gothard Asztrofizikai Obszervatórium (Szombathely), a Könyves Kálmán Gimnázium (Budapest) és a Magyar Csillagászati Egyesület vett részt. A tehetséggondozó programban az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem csillagászai is részt vesznek.

A közlemény szerint a szakmai körökkel és az Emberi Erőforrások Minisztériumával megkezdődnek az egyeztetések annak lehetőségéről, hogy 2018-ban vagy 2019-ben Magyarországon rendezhessék meg az olimpiát. (MTI)

képek: archív


Article printed from The Explorer World: https://www.explorerworld.hu

URL to article: https://www.explorerworld.hu/2013/08/13/magyar-ezustermes-a-nemzetkozi-csillagaszati-es-asztrofizikai-diakolimpian/

URLs in this post:

[1] Image: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2013/08/cs2.jpg

Copyright © 2011 The Explorer World. All rights reserved.